Gloviczki Zoltán

Bevezetés a pedagógiába


Az oktatás finanszírozása

Szintén inkább társadalmi szintű adalék, ám elgondolkodtató háttér-információ, hogy a – nem nemzeti jövedelemhez mért, hanem abszolút értékben számított – közoktatásra fordított összegek mennyire csekély mértékben térnek el a legfejlettebb gazdaságú országok átlagától s emelkednek az oktatás mérhető sikerességében jóval előttünk járó Lengyelország fölé. Az adatok azt bizonyítják, hogy más jellegű innováció segítheti a hatékonyság növelését. Ilyenek lehetnek a befektetett összegek belső arányai: például 2013-ig a magas befektetett összfinanszírozás ellenére Magyarország az egész világ egyik legalacsonyabb pedagógusbérezését nyújtotta.

Bevezetés a pedagógiába

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 249 0

A jegyzet, célját tekintve, bevezető a pedagógusképzéshez és a pedagógusi pályához. A pedagógusképzés minden szegmensében létező bevezető kurzus konkrét tananyaga, mely arra tesz kísérletet, hogy a frissen érkező hallgatókat eligazítsa a pedagógia mibenlétében és világában, elindítsa őket a további ismeretszerzés és tájékozódás útjain, valamint felvázolja, mely tudományos, fejlesztési területek bukkannak majd fel, s miért, a felsőfokú képzésük során, illetve miféle életpályára készíti fel őket e kölcsönös erőfeszítés.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-bevezetes-a-pedagogiaba//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave