A kínai próza irodalmi alkotásainak néhány jelentős darabja éppen az irodalomelmélet témájában kifejtett gondolataival vívta ki a későbbi korok megbecsülését, és alkotott maradandót. Az irodalomkritikai írások esztétikai látásmódjának bemutatása szorosan összefügg az alkotók írástudói attitűdjének elemzésével, gondolataik nem alkotnak irodalomelméleti rendszert, sokkal inkább értelmezhetők irodalmi diskurzusokként a követendőnek vélt esztétikai normákról. Ennek következtében az irodalmárok szabadabban fejthették ki meglátásaikat, szubjektív elemekkel gazdagíthatták értekezéseiket, amelyben teljes műveltségükkel és személyiségükkel jelen voltak. Személyes érdekeltségük a témában rendkívüli motivációt jelentett számukra a téma körüljárásában, épp ez az aspektusa erősítette az irodalomkritikai írások gyakorlatias szemléletmódját az elméletrendszerek felállítása helyett. Útmutatásaikat a legkülönbözőbb műfaji keretek között adták közre, gyűjteményes munkák előszavaiként vagy klasszikusokhoz fűzött kommentárokként, dinasztikus történetírások fejezeteként, személyes levelezésben vagy filozófiai vitairatokban, sőt akár esszében vagy költeményekben is megjelenhettek. Az írásművek fókuszában a legtöbb esetben a líra áll, de az írásbeliség általános kérdéseire adott válaszok minden írásformára és irodalmi műfajra, beleértve a prózai műfajokat is, érvényesek. Gyakran nem is állnak meg az írásbeli kultúra határainál, hanem minden művészeti tevékenységre kiterjesztik érvényességüket, akár festészetről, akár zenéről vagy táncról legyen szó, azaz az önkifejezés legszélesebben értelmezett formáit is mind egy kérdéskörbe vonják.