Forró Orsolya

A magyar hangtan alapjai


A /l/ vokalizálódása

A [l] képzéséhez szükséges részleges alveoláris zár pontos kivitelezése szintén artikulációs nehézséget jelent számos mássalhangzó előtt, elsősorban ha azok ejtéséhez nem hasonló – nem alveoláris, posztalveoláris vagy palatális – területen történő zárképzés szükséges. Ilyen például a [m] – film, elmegy –, a [b p] – félbetör, elpattan –, a [ɡ k] – elgurít, alkar stb. A [l] kiesése artikulációs szinten általában úgy valósul meg, hogy a zárképzést csupán elkezdjük, de nem fejezzük be; ettől az előtte lévő magánhangzó vége [l]-szerű színezetet kap, és amennyiben rövid, megnyúlik. Gyors és lezser (informális), illetve dialektális beszédben azonban az is előfordul, hogy a zárképzés „nyomokban” sem valósul meg: [εː]megy, d[oː]gozik stb. Ennél jóval gyakoribb a pótlónyúlásos kiesés, akár – opcionálisan – az imént említettektől eltérő környezetben is, pl. a filctoll szóban mindkét helyzetben.

A magyar hangtan alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 243 8

Ezt a jegyzetet elsősorban magyar BA és magyartanár szakos hallgatóknak szánjuk, bár számítunk gyakorló magyartanárok érdeklődésére is. A jegyzetben foglaltak alapját elsősorban a már általános iskolában is tanított magyar hangtani hagyomány képezi, azonban egyrészt jóval szélesebb anyagot ölel fel, másrészt sok tekintetben megkérdőjelezi ezt a hagyományt, mégpedig több okból és célból. Többet ad, hiszen a tanári munka alapjául szolgáló tankönyvekben szereplő tananyaghoz képest a tanárnak sokkal átfogóbb, alaposabb tudásra van szüksége ahhoz, hogy munkáját hatékonyan végezni tudja. És igyekszik felülírni a hagyományt, mivel az az utóbbi fél évszázadban megmerevedett, számos tekintetben teljesen idejétmúlttá vált nemcsak terminológiáját, de tartalmát, céljait, nyelvszemléletét illetően is.

A jegyzet remélhetőleg alkalmassá teszi a hallgatókat további hangtani tanulmányokra, azonban egyrészt az átlagos hallgatói igényeket követve, másrészt a magyar szakos képzés struktúráját szem előtt tartva megelégszünk a magyar nyelv legismertebb hangtani jelenségeinek bemutatásával, az elméleti háttér feltárását, valamint a jelenségek részletesebb, precízebb ismertetését pedig a (magyar szakos képzési struktúrából egyébként hiányzó) haladó hangtani kurzusokra bízzuk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/forro-a-magyar-hangtan-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave