Forró Orsolya

A magyar hangtan alapjai


Hangsúly – hangsúlytalanság

Bár a szakirodalom megosztott abban a kérdésben, hogy hányféle hangsúlyfokozatot tudunk elkülöníteni a magyarban (sőt annak megítélésében is, hogy bizonyos mondatszerkezetek bizonyos részei hangsúlyosak-e vagy sem), mi azt a felfogást követjük, amely szerint mindössze két fokozat megkülönböztetésével – fonológiai szempontból – kielégítő módon leírhatók a magyar hangsúllyal kapcsolatos jelenségek. (A fonetikai hangsúlynak több fokozatát is el lehet különíteni.) A két hangsúlyfokozat a hangsúlyosság és a hangsúlytalanság. Hangsúlyosnak tehát a dallamelemek első szótagját tartjuk függetlenül attól, hogy fonetikailag mennyire prominens. A hangsúlyosság bizonyos szerkezetekben kötelező, másokban választható. A következő példamondatok hangsúlyozása – és ezzel összefüggésben hanglejtése – például bizonyos mértékig választható. Egyes mondatrészeket hangsúlyozhatunk – ekkor intonációs szempontból is több egységre bontható a mondat – vagy ejthetjük hangsúlytalanul – ekkor azonban ezek a szótagok nem kezdenek új intonációs prozodémát:

A magyar hangtan alapjai

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 243 8

Ezt a jegyzetet elsősorban magyar BA és magyartanár szakos hallgatóknak szánjuk, bár számítunk gyakorló magyartanárok érdeklődésére is. A jegyzetben foglaltak alapját elsősorban a már általános iskolában is tanított magyar hangtani hagyomány képezi, azonban egyrészt jóval szélesebb anyagot ölel fel, másrészt sok tekintetben megkérdőjelezi ezt a hagyományt, mégpedig több okból és célból. Többet ad, hiszen a tanári munka alapjául szolgáló tankönyvekben szereplő tananyaghoz képest a tanárnak sokkal átfogóbb, alaposabb tudásra van szüksége ahhoz, hogy munkáját hatékonyan végezni tudja. És igyekszik felülírni a hagyományt, mivel az az utóbbi fél évszázadban megmerevedett, számos tekintetben teljesen idejétmúlttá vált nemcsak terminológiáját, de tartalmát, céljait, nyelvszemléletét illetően is.

A jegyzet remélhetőleg alkalmassá teszi a hallgatókat további hangtani tanulmányokra, azonban egyrészt az átlagos hallgatói igényeket követve, másrészt a magyar szakos képzés struktúráját szem előtt tartva megelégszünk a magyar nyelv legismertebb hangtani jelenségeinek bemutatásával, az elméleti háttér feltárását, valamint a jelenségek részletesebb, precízebb ismertetését pedig a (magyar szakos képzési struktúrából egyébként hiányzó) haladó hangtani kurzusokra bízzuk.

Hivatkozás: https://mersz.hu/forro-a-magyar-hangtan-alapjai//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave