A magyar nyelv eredetét a neolitikumig, a neolitikumban kialakult uráli nyelvcsaládig tudjuk visszavezetni. A magyar az uráli nyelvcsalád finnugor ágába tartozik; a finnugor ág ugor ágát alkotja az obi-ugor hantival (másként osztjákkal) és manysival (vogullal) együtt. Az ugor egység kora korábbi kutatások szerint körülbelül Kr. e. 2000-től 1000-ig, Róna-Tas András újabb eredményei szerint körülbelül Kr. e. 3000-től 2000-ig tartott. Ekkortájt kezdett eltávolodni egymástól – térben és nyelvileg is – az ugor alapnyelv két fő dialektusa: ekkor kezdődött az obi-ugor és magyar önállósulása. A honfoglalás előtti magyar nyelvváltozatokat ősmagyarnak nevezzük. Érdemes megkülönböztetni a Kr. u. 500-ig beszélt korai ősmagyart és az 500 és 896 között beszélt kései ősmagyart. Az ősmagyart érintő nagy átalakulások zöme feltehetőleg a kései ősmagyar korban ment végbe. – A magyar nyelvtörténet további korszakait történelmi dátumokhoz kötjük: az ómagyar kor a honfoglalástól a mohácsi vészig (1526-ig) tartott, a középmagyar kor 1772-ig, a felvilágosodás kezdetéig, az újmagyar kor pedig 1920-ig, a trianoni békéig. A Trianon utáni időszak magyar nyelvét újabb magyarnak, mai magyarnak nevezzük.