E csoport esetében az alaki változás elhanyagolható, viszont az alapjelentéshez újabb jelentések alakulnak ki. Ezek az alapjelentés egyes jelentés-összetevőit elhagyják, esetenként új összetevővel specializálják azt. Szemléltető példaként vegyük a bizonytalan eredetű, de a magyarba valószínűleg az ótörökből vett jövevényszót, a szárny-at. Az alaki változás még az ősmagyar korban létrehozta a ma is élő szárny alakot. Alapjelentése: ’állat oldalt kiálló testrésze’. A fő jelentés-összetevők [+MOZGATHATÓ, +KÉT OLDALT KIÁLLÓ, +REPÜLÉST SEGÍTŐ, +RÉSZ]. A további jelentések (az ÉKsz. alapján): 1. ’repülőgép alkotórésze’ [−MOZGATHATÓ], 2. ’oldalt el- vagy kiálló rész (a tüdő két ~a)’ [−REPÜLÉST SEGÍTŐ], 3. ’épületnek a középtől jobbra vagy balra nyúló része’ [+ÉPÜLET, −MOZGATHATÓ, −REPÜLÉST SEGÍTŐ], 4. csapat arcvonalán a jobb, illetve a baloldali rész [+ CSAPAT, −MOZGATHATÓ, −REPÜLÉST SEGÍTŐ]. A -ság/-ség képző eredeti jelentése: ’domb, halom’. E jelentésből fejlődik a ’sok valamiből, tömeg’ (erdőség), majd ebből az ’azonos státuszú emberek tömege’ (katonaság, parasztság), amely már elvont értelemben is használható. Azt látjuk tehát a két példa alapján, hogy az alapjelentés jelentés-összetevőiből a további jelentések bizonyosakat megőriznek, másokat elveszítenek, s helyettük új összetevőket vesznek fel. Eme többjelentésű morfémák jelentései egymástól el is távolodhatnak (divergencia), olymértékben, hogy szinkrón kompetenciával közös eredetük nem, vagy alig ismerhető fel (álhomonimákká válnak).