A toldalékmorfémák területén is megtalálhatók azok a jelentésváltozások, amelyek a szót jellemzik. A morfémaszinten számos képzőnek lehet poliszémiája az alapszó jelentésének besugárzása következtében (a példákat l. a morfématörténeti fejezetben); a határozottság jelentéselemét különböző jelek és ragok is kifejezhetik: determinatív igeragozás, birtokos személyjelek (szinonimitás). Léteznek szinonim képzők (sízik, síel), jelek (asztalok, asztalai), ragok (bíróul, bíróként). De az ellentétesség (antonímia) is jelen van a toldalékmorfémákban (sós, sótlan). Még a tőváltozatok is sajátos jelentést hordozhatnak. Lehet valakinek neje (’felesége’), de mellette nője (’szeretője’) is. Az „évszázad tetője” szerkezet csak valós tetőt jeleníthet meg, míg az „ez már mindennek a teteje” szerkezet csak absztrakt lehet. A két szerkezetben a két tőváltozat nem cserélhető ki egymással. A toldalékmorfémák szintjén jelentkező leginkább jellemző jelentésváltozás azonban a funkcióváltás. Lényege: egy bizonyos toldalékmorféma szokásos alkalmazási területe módosul, jelentése átalakul. Az -i latívuszrag még az ősmagyar korban birtokjellé változott (’hová’ → ’ott van, oda tartozik’ → ’az övé’), majd személynévhez, személyt jelentő tisztséghez kapcsolódva helynévképzővé vált (’Mihályé’ → Mihályi, ’püspöké’ → Püspöki) és e funkciójában terjedt tovább már a birtokjelölés jelentésegysége nélkül (Némedi, Udvari). Funkcióváltást figyelhetünk meg a nem névmási eredetű igeragok esetén is (ezek valószínűleg igeképzőkből alakultak).