É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Hegedűs Attila

Fejezetek a magyar nyelv történetéből


A tővégi rövid magánhangzók eltűnése

Az ősmagyar kori változások következtében az ómagyar korszak elején a tövek végén már csak felső nyelvállású, zárt, ezért kevésbé hangzós, mormoltabb ejtésű magánhangzók álltak. Mivel a magyar szóhangsúly kötött, és mindig az első szótagra esik, az ettől a szótagtól távolabb eső magánhangzókra kevesebb nyomaték jut. Ezért a nyomatékvesztés és záródás mindig a szóalakok utolsó magánhangzóját érintette. Ősmagyar kori egyelemű toldalékok előtt (mintegy azok „védőszárnya” alatt) ezek a tővégi magánhangzók alsó vagy középső (tehát feltehetőleg eredeti) nyelvállásúak maradtak: háza-so-ka-t. A tővégi (szóalak végi) magánhangzók eltűnése lassan elérte a szótári töveket is, így jöttek létre az uráli-finnugor alapnyelvben tővégi vokálist tartalmazó alakokból a magyar tővéghangzó nélküli szótári tövek: *jäηe > jég, *kala > hal, *tumte- > tud stb.

Fejezetek a magyar nyelv történetéből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 247 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-gerstner-hegedus-fejezetek-a-magyar-nyelv-tortenetebol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave