É. Kiss Katalin, Gerstner Károly, Hegedűs Attila

Fejezetek a magyar nyelv történetéből


Az ómagyar kor

Az ősmagyar kor végétől a 13. század elejéig a rövid tővéghangzók eltűntek a szavak végéről (a folyamat a 11. században volt a legerőteljesebb). Ez a változás ún. csonka töveket hozott létre (CVC). A tővéghangzó azonban nemcsak egyszerűen eltűnt a szó végéről (erre is van példa: TA. hodu > had), hanem kísérhette a folyamatot pótlónyúlás is (TA. utu > út), és a kétnyíltszótagos tendencia következtében magánhangzó-kiesés, majd betoldódás is (*hata-lo-mu > *hata-l-mu > HB. hotolm > hatalom ~ hatalmas). Az első csoportot (had, kap) többalakú változatlan tőbelsejűnek (van egy mássalhangzóra végződő csonka töve és egy magánhangzóra végződő teljes töve: kap, kapo-k), a második csoportot (út, ád) tőbelseji időtartamot váltakoztatónak (a csonka tő magánhangzója hosszú, a teljes tő magánhangzója rövid: ád, ado-k), a harmadik csoportot (hatalom, perel) pedig hangzóhiányos töveknek (a csonka tőben meglevő nem hangsúlyos helyzetű magánhangzó a teljes tőben hiányzik: perel, perle-k) nevezzük. E három tőtípus változatlanul él máig, csupán a tőbelseji időtartamot váltakoztató csoportban az igetövek lassacskán eltolódtak a többalakú változatlan tőbelsejűek irányába: kél, kelek > kel, kelek.

Fejezetek a magyar nyelv történetéből

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 247 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/e-gerstner-hegedus-fejezetek-a-magyar-nyelv-tortenetebol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave