A témánk szempontjából legfontosabb szerv a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság, amelynek Alapszabályát gyakorlatilag mind a három közösség (Montánunió, Európai Gazdasági Közösség, Euratom) alapító szerződéséhez csatolt jegyzőkönyv tartalmazza. A Bíróság huszonhét tagját „a tagállamok kormányainak kölcsönös egyetértése alapján” nevezik ki hat évre, három évenként cserélve a bírák felét. A bíráknak „olyan személyeknek kell lenniük, akiknek függetlensége kétségen felül áll, és akik megfelelnek mindazon feltételeknek, amelyeket saját országukban a legmagasabb bírói tisztségekbe való kinevezések esetében megkövetelnek, vagy pedig olyan személyeknek, akik elismert jogi szakértők”. A Bíróság teljes ülésben vagy három-, illetve öttagú tanácsban jár el. Az eljárás írásbeli és szóbeli szakaszból áll, ahol az első rész az alaposabb és egyben fontosabb, míg a szóbeli szakasz behatárolt és rövid. A bíróság legfelsőbb bíróságként működik, azonban az ítéletet a tagállamok, a közösségi intézmények és az érintett felek megtámadhatják, ha meghallgatásuk nélkül hozták meg a döntést, vagy ha az jogsértő volt. Továbbá kérhetik az ítélet értelmezését is, illetve a meghozatalától számított tíz éven belül a felülvizsgálatát, „amennyiben olyan jellegű tény kerül napvilágra, amely ügydöntő fontosságú”, és amely nem volt ismert az ítélet meghozatalának idején. A Bíróság nem tekinti magára nézve kötelezőnek, precedens jellegűnek korábbi döntéseit, azonban amikor egyértelműen eltér egy korábbi eset érvelésétől vagy érdemi határozatától, rendszerint utal a korábbi esetre, és megmagyarázza eltérő döntésének okát. Mivel nincs lehetőség külön-, illetve párhuzamos vélemény kibocsátására, előfordul, hogy teljesen eltérő véleményeket kell belefoglalni az ítélet szövegébe, ami esetenként homályos, szűkszavú döntéseket eredményezhet.