Csibra Zsuzsanna

Klasszikus kínai költészet


Verselés, stílus, nyelvezet

A versekre általánosan jellemző, érett shi verselési formát számos stiláris, költői eszköz alkalmazása jellemzi. Általános ismertetőjegyei a négy írásjegyes sorok, amelyek egy szintaktikai egységnek tekinthetők. A második és harmadik szó közötti cezúra tagolja a sorokat, amelyek általában párhuzamos szerkesztésűek, és négysoros versszakokba rendeződnek. A Xiao Ya és a Da Ya dalokban ugyanez a sor- és versszaktagolás érvényes, míg a Songok (himnuszok) között hat versben nincs tagolás, egyetlen hosszú szakaszból állnak. Ezekkel ellentétben a Guofeng dalai következetesen három versszakosak, és gyakran ismétlésekre épülnek. A Caóból és Binből származó énekek hosszabbak, míg a Chengből valók két versszakosak, a Wei-, a Tang- és a Qin-költemények pedig általában négy szótagnál hosszabb sorokból állnak. A ya és song dalok között ritkán ugyan, de előfordulnak szabálytalan metrikai képletek, három, illetve öt szótagos sorokból építkeznek. A sorok önálló szintaktikai és szemantikai egységek, sok esetben a sorfelosztásban egy szintaktikai egység oszlik két sorra, azaz egy nyolcsoros mondat két négysoros sorban feleződik. A Shijing dalai nagyrészt rímesek, néhány kivételtől eltekintve (hat Song-énekről, és egy Da Ya-ének utolsó két versszakáról van szó.) Előfordulnak belső rímek, alliterációk is, de leginkább a sorvégek rímelnek: jelzik a sorvégeket, és mivel egy rím általában végigkísér egy szakaszt, a versszakokra osztásban is eligazítanak. A Guofeng-dalok négysorosainak 2. és 4. sora rímel, a sorok szerkezetét tekintve gyakoriak az ismétlések és a variációk.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 239 1

A jegyzet a klasszikus kínai költészet nagy korszakainak, alkotóinak és műveinek bemutatásával igyekszik közelebb hozni az érdeklődőket, sinológushallgatókat és kínaiul nem tudókat a kínai líra gazdag hagyományához, hogy azok – akár eredeti nyelven, akár pedig fordításban olvassák – távoli korok és helyek ismerős gondolataiként keljenek életre számukra.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csibra-klasszikus-kinai-kolteszet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave