Bai Juyi (白居易, 772–846) szegény hivatalnokcsaládban született, de már kora gyermekkorában, ötévesen próbálkozott a verseléssel. A fiatalkoráról szóló legendák egyike az első komoly elismerésről szól, 16 évesen a fővárosban az idősebb költő, Gu Kuang elismerését is kivívta. A történet szerint a költő, aki ritkán dicsért meg fiatal jelöltet, a nevével viccelődött. Mivel a
juyi szó azt jelenti, „könnyű megélhetés”, annyit mondott, hogy itt drága az étel, és nem könnyű az élet. Miután elolvasta a verset, még hozzáfűzte: aki ilyen verset tud írni, annak könnyű lesz a megélhetés. A vizsgára és a hivatali életre már ekkor nagy elhivatottsággal készült, végül apja halála miatt (794) csak 28 évesen, 800-ban szerezte meg a
jinshi fokozatot. Három évvel később, egy újabb megméretés után levéltári állást kapott a császári titkárságon. A chang’ani tartózkodás alatt számos kortársával kötött barátságot, köztük Yuan Zhennel (元稹, 779–831), akivel ugyan kevés időt töltöttek együtt, de a költészet révén folytonos kapcsolatban álltak. Körülményeik nagyon hasonlóak voltak, az északi wei származású Yuan Zhen apja korai halála miatt anyjával költözött Fengxianbe. Költői és politikai látásmódjuk rendkívül közel állt egymáshoz, ami tartós és erős barátságuk szilárd alapját képezte. A neki címzett levelekben Bai Juyi az irodalomról alkotott koncepcióját is összefoglalta, és vallott hivatali elkötelezettségéről is, amely egészen gyermekkoráig vezethető vissza. A társadalmi szerepvállalás felelőssége személyiségének és neveltetésének alapját képezte, az irodalom számára a szociokulturális kérdések megvitatásának és kifejezésének eszközévé vált, ellentétben az irodalom új tendenciáival, amelyek a kor visszásságait a mitológia és a szürrealitás dimenziójába helyezve igyekeztek megszólaltatni. Bai Juyi a mindennapok tapasztalataival megbirkózva egyszerű, közérthető nyelven, az irodalom arisztokratikus jegyeit levetkőzve a közembereknek címezte költészetét, amely jellegében a beszélt nyelvhez közelítő, népi irodalom és történetmesélés újabb jelenségéhez kapcsolódott. Ezt az elvet követve 806 és 815 között egymást követték a társadalom aktuális kérdéseivel foglalkozó versei és a kormányzat működését kommentáló szatirikus írásai. Yuan Zhennel azonos állásponton úgy vélték, hogy az irodalom elsődleges szerepének kiteljesítésére itt és most van szükség, és a költészet társadalomjobbító hatását igyekeztek felhasználni a
yuefu költészet hagyományának felelevenítésében.
Közben fontos posztokat töltött be az udvarnál, a Hanlin Akadémia tagja volt, majd a következő évben császári tanácsadó lett. Közben családtagjait a főváros mellé költöztette, és 807-ben maga is családot alapított, a következő évben lánya született. 811-ben azonban, miután anyja halála miatt vidékre utazott a gyászidőt letölteni, kislányát is elvesztette. A megpróbáltatások sora kikezdte az egészségét, sokat betegeskedett, és egészen 814-ig nem tért vissza a császári udvarba, amikor is a trónörökös szolgálatába helyezték. Szókimondó stílusa miatt 815-ben a befolyásos eunuchok közbenjárásával a császár tulajdonképpen száműzte egy kisebb, jelentéktelenebb hivatalba, Xunyangba. Politikai aktivitása visszafogottá vált, érdeklődése saját spirituális fejlődése felé irányult. A hely gazdag kulturális hagyományai, a Lu-hegy (鲁山) környéki kolostorok szellemisége meghatározó élményt jelentettek számára, találkozhatott a visszavonult szellemi elittel, az irodalom és költészet eddig jórészt háttérbe szorított ősereje tárult fel előtte. Ez volt az a hely, amelyet Tao Yuanming és Xie Lingyun is gyakran felkeresett, és amely a taoista-buddhista ideálok megvalósításának gyakorlati hátterét biztosította. A kolostorok lakóival kialakított kapcsolatai, a buddhizmus gyakorlata egész további életét végigkísérte. A változás irodalmi megnyilvánulásaiban is érezhetővé vált, verseinek szatirikus éle melankóliává szelídült, életfelfogása konzervatívabb lett. 818-ban az udvari szigor enyhülésével Zhongzhou (中州) főhivatalnokává lépett elő. Csak hat évvel később, az új császár hívta vissza a fővárosba, költészetének nagyra becsülése jeléül ígéretes hivatali előmenetelben reménykedhetett. Yuan Zhen, aki hozzá hasonlóan vidéki állásban száműzetését töltötte, nem sokkal a fővárosba visszatérése után főminiszteri megbízatást kapott, emellett reménykeltő volt az a tény is, hogy a császár költészetük politikai aspektusát értékelte leginkább. Hivatali karrierje szerencsésen alakult, de miután barátját egy év után elmozdították pozíciójából, és száműzték, látva az akkori közállapotokat, óvatosságból két év múlva inkább a fővárostól távoli Hangzhout (杭州), majd pedig Suzhout (苏州) választotta, ahol 822–826-ig volt kormányzó. Miután visszatért a fővárosba, hivatali éveinek legmagasabb megbízatásait töltötte be, de ekkorra belefáradt a szolgálatba, és készült a visszavonulásra. Még 825-ben, a két kormányzósága közötti időszakban Luoyangban vásárolt házat, ahová 829-ben visszavonult. Az itt töltött évek alatt – összesen két év kivételével, amikor Luoyang főembere volt – nem vállalt hivatalos feladatokat, a pihenésnek és az irodalomnak szentelte az idejét. 839-ben egybegyűjtötte költeményeit, az utolsó évei pedig csendes magányban teltek, miután az ezt megelőző időszakban egymás után veszítette el közeli hozzátartozóit. Nemcsak családtagjainak, egyéves fiának, hanem legjobb barátjának elvesztésével is meg kellett birkóznia, Yuan Zhen 831-ben meghalt. Életének végét gyengülő egészsége is megnehezítette, fél oldala lebénult, majd a történelmi események érintették érzékenyen. A buddhista közösségeket, amelyekkel életre szóló kapcsolata nyugvópontot jelentett az életében, a kormányzattól való függetlenségük miatt folytonos támadás érte, ez a folyamat 845-ig konszolidálódni látszott, ezért Bai Juyi összegyűjtött műveinek egy-egy példányát a kolostorok gondjaira bízta. Néhány hónappal ezután azonban a megsemmisítő hadjárat következtében a kolostorokat Kína-szerte a földig rombolták és felégették, így a hátrahagyott gyűjtemény is velük együtt megsemmisült. A magánkézben megőrzött példányok nem teljesek, a fennmaradt mintegy 2800 versből álló gyűjtemény ugyanis nem tartalmazza életének utolsó három és fél évének költeményeit.