A kínai költészet nyelvének grammatikai jellegzetességei a klasszikus nyelvhasználat tömörségének és értelmezési lehetőségeinek széles horizontját hordozzák. A nyelv specifikus tulajdonságai a költészet céljait szolgálják: a grammatikai kapcsolatok jelöletlenségével a költemény jelentésmezeje kiszélesedik, azaz kevés szóval a dolgok összefüggésrendszerének beláthatatlan hálózatát képes megmutatni. A kínai nyelv esetében már alapesetben számolnunk kell néhány olyan sajátossággal, amelyek a nyelv egyszerű rendszeréből adódnak: nincsenek nyelvtani esetek, igeidők és -módok, nemek. Ez egyrészt a költő szabad kifejezésmódjának kiteljesítésében előnynek számít, ugyanakkor nehezíti a gondolatok egyértelmű, pontos átadását és kifejezését. A költészet szempontjából vizsgálva a kérdést azonban az előnyök jóval nagyobb hangsúlyt kapnak, hiszen a műalkotás olvasatainak gazdagságát épp a nyelvi kifejezés általános szintre emelése teremti meg. A fogalmak közötti, lehetséges szintaktikai kapcsolat variációiból jön létre a költemény teremtette artisztikus világ, amelyben minden látszólag egyszerű szókapcsolatból egy új felismerés születik. A dolgok új aspektusukban jelennek meg a befogadó előtt, nincsenek megkötések, amelyek egyértelműsítenék a tömör szósorok logikai kapcsolatát. A kínai versek értelmezésének élménye ezért is jelent a filológiai vállalkozáson túlmutató, felismerésszerű élményt, mert az olvasó-értelmező szerep nem szorul háttérbe a költemény mikrokozmoszának feltárulásakor. A világ e kiemelt szelete, amely a költő érdeklődését megragadta, a maga elvontságában, általános törvényszerűségeinek hálózatában válik hozzáférhetővé a befogadó számára. Nem a részletek pontos bemutatására, hanem az általános igazságok megfogalmazására válik így alkalmassá a költemény, a szövegből hiányzó vonatkozási pontokat mi, olvasók csempésszük a sorok közé. A többes szám kifejezésének, vagy például a határozott-határozatlan megkülönböztetésének hiánya miatt a konkrét, élményszerű költői képek egy magasabb, elvont szinten megjelenő megállapítások közvetítőivé válhatnak. Nem mindegy például, hogy egy versben például a madár, a hegy vagy egy madár, egy hegy vagy a madarak, hegyek alakokat használjuk a kínai kifejezések fordításában, a konkrét beszédhelyzetből kiindulva engedjük-e érvényesülni a kínai versben foglalt gondolatokat, és hagyjuk magunkat vezetni az általános érvényű felismerések felé. Az alany gyakori elhagyása a mondatokból is az absztrakció élményét kelti, amely a szubjektív élmények személyes jellegét távolítja el a kijelentésekből, így fejezi ki a megállapítások örök érvényét, objektív valóságát. Ebben a kontextusban a személyhez, az emberi létérzékeléshez kötött felfedezések és fogalmi kategóriák önálló életre kelnek, azt sugallják, hogy a természet dolgai önmagukban létező, egymás mellé rendelt alkotórészei az univerzumnak. A személytelen világ tapasztalatának érzékeltetésére alkalmas költői nyelvet idegen nyelvre, így magyarra fordítva is csak az általános vagy határozatlan alannyal lehet megközelíteni, amelynek helyébe bárki könnyen behelyettesítheti saját személyét, a költőét vagy bárki másét.