Kiss Judit (szerk.)

Stratégiaváltás a világgazdaságban


Gazdaságtörténeti áttekintés

A világgazdaság mintázata – a hierarchia mértéke és beágyazottsága, a termelés nemzetköziesedése, a kormányok függetlensége, a politikai és ideológiai diskurzusok szempontjából – lényegesen eltérő képet mutat az 1980-as évek előtt és után. Ennek megfelelően Brazília gazdasági fejlődése is két nagy periódusra bontható a II. világháború óta: az 1980-as évekig (már az 1930-as évektől kezdve) importhelyettesítő iparosítás (ISI) és gyors növekedés, azt követően pedig – egy átmeneti periódus után – exportorientáció és lassabb növekedés. Az első periódust viszonylagos stabilitás jellemezte, a GDP növekedése sosem volt negatív. A második szakaszban viszont több olyan év is előfordult (már a 2008-as válság előtt is öt), amelyben a GDP csökkent. Ugyanakkor a két nagy korszakon belül egyaránt gazdasági és politikai ciklikusságot tapasztalhatunk, amelyeket a fejlődés-felzárkózás mindig kiújuló ellentmondásai indukáltak a változó világgazdasági feltételek tükrében. Mindez jól leolvasható az 5.1. ábráról.

Stratégiaváltás a világgazdaságban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 268 1

A gazdasági növekedés mind a közgazdaságtan, mind az általános közvélemény számára az egyik legfontosabb és leginkább vitatott téma. A növekedési stratégia ezért a gazdaság- és külgazdaság-politika egyik központi kérdése. Vajon az exportorientáció vagy a belső kereslet növelése segítette/segíti-e jobban a növekedés beindítását a 2008-as világgazdasági válságot követően?

E könyv hat ország – Brazília, Dél-Korea, India, Japán, Kína és Törökország – exportösztönző és importhelyettesítő gazdaságpolitikáiról ad kiváló elemzést. A következtetések a döntéshozók és a gazdaságpolitika alakítói számára egyaránt hallatlanul érdekesek és tanulságosak. Bár Magyarország mint EU-tagállam sajátos helyzetben van az elemzett hat országhoz képest, az egyes tanulmányok tanulságai teljes mértékben relevánsak a magyar gazdaságpolitika szempontjából is. A kérdést érintő gazdag irodalom alapos feldolgozása a szűkebb szakmai érdeklődők számára is hasznos és érdekes olvasmány.

Palánkai Tibor, akadémikus

Hivatkozás: https://mersz.hu/kiss-strategiavaltas-a-vilaggazdasagban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave