Mándoki Péter, Lakatos András

Autóbusz-üzemtan


A járműtelepek feladatai, kialakításuk és technológiájuk

A járműtelepek feladata mindazon karbantartási és javítási munkálatok elvégzése, amellyel jegyzetünk előző fejezete foglalkozott. A javítási, karbantartási munkák mellett a telephelyeken néhány egyéb feladat is elvégezhető. Jellemzően az üzemanyagok töltése is ezeken a helyszíneken valósul meg. Városi közlekedési vállalatok telephelyein megoldható, hogy kizárólag telephelyen történjen a járművek üzemanyaggal való feltöltése. Távolsági, illetve nemzetközi forgalomban ez általában nem biztosítható. A telephelyek fontos feladata még a járművek tárolása is. 3,5 t-nál nehezebb járművek közterületi tárolása nem lehetséges, ezért azokat telephelyen vagy tárolóhelyen lehet tárolni. Jelenleg az önkormányzat jegyzője állíthat ki igazolást arról, hogy egy adott helyszín alkalmas-e tehergépjármű vagy autóbusz tárolására.

Autóbusz-üzemtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 297 1

Hazai tekintetben – a közúti közlekedés kapcsán – talán az autóbusszal végzett személyszállítás bír a legtöbb kihívással, ezért jelen jegyzet elsődlegesen a magyarországi közforgalmú autóbusz-közlekedést mutatja be széles spektrumú vizsgálatok elvégzésével. Egy közlekedésmérnök számára fontos az autóbuszüzemek felépítésének, működésének, hiányosságainak, fejlődési lehetőségeinek ismerete.

Kiemelt szerepet kapnak az előzőkben említettek alapján a hazai autóbuszos kiszolgálást végző közlekedési társaságok, az alkalmazott karbantartási módszerek mind elméleti, mind pedig gyakorlati szempontból. A világ fejlődését tekintve szükséges az alternatív hajtású autóbuszok bemutatása is, hiszen az utóbbi időben egyre nagyobb piacot szereznek a nem, vagy csak részben dízel meghajtású járművek. Fontos továbbá az autóbusz-közlekedés hazai, jogi szabályozásának ismerete is az idevágó törvények főbb paramétereinek bemutatásával.

Megjegyzendő, hogy a jegyzet – a terjedelemre való tekintettel – az autóbuszüzem legfontosabb elemeit mutatja be, további vizsgálatok természetesen lehetségesek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/mandoki-lakatos-autobusz-uzemtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave