A lehető legnagyobb reprodukciós biztonság érdekében a terhességi illetve a laktációs időszakra célszerű a gyógyszerelés felfüggesztése. Ám csakis akkor, ha ettől nem várható relapszus. A farmakológiai tapasztalatok azt mutatják, hogy rendszerint az optimális megoldást a gyógyszeres kezelés folytatása jelenti a lehetséges kedvezőtlen mellékhatások minimalizálása mellett. Óva intenek a kutatók a gyógyszerelés automatikus leállításától, mely a relapszus következtében a magzatra, illetve újszülöttre is kedvezőtlen hatású. A magzatot károsító mellékhatások különösen az első trimeszterben lehetnek veszélyesek. A terhesség középső harmada (második trimeszter) jelen tudásunk szerint a viszonylag legkevésbé kockázatos időszak a születendő gyermek szempontjából, habár erről sem állnak rendelkezésünkre tudományos értelemben megbízható adatok. Amennyiben szükséges, úgy ebben a szakaszban is a relatíve kisebb kockázattal járó gyógyszereket kell alkalmazni. Az utolsó trimeszter szintén kockázatos időszak, mivel a legtöbb pszichofarmakon alkalmazásánal valamilyen elvonási szindrómával kell számolni az újszülöttnél. Ezért az utolsó trimeszterben, amennyiben lehetséges, célszerű mellőzni, avagy fokozatosan leépíteni a pszichofarmakonokat, a viszonylag kevesebb csecsemői mellékhatással járó pszichofarmakonok alkalmazásának szükségessége esetén is az újszülöttet fokozottan kell ellenőrizni. A szoptatás alatti időszak kevésbé okoz problémát, miután a pszichiátriai betegségben szenvedő anya többnyire egyébként is képtelen a csecsemő szoptatására. Összességében általában célszerűbb az ablaktáció, a szoptatás leállítása, valamint az anya-gyermek kapcsolat családi edukációval vagy egyéb pszichoedukációval történő megtámogatása.