A második generációs acélok közül az autógyártók előszeretettel alkalmazzák a DP (dual phase, azaz kettős fázisú) acélokat (3.3. ábra fent). Ezek az anyagok kedvező tulajdonságaikat speciális mikroszerkezetüknek (3.3. ábra lent) köszönhetik: a lágy ferritmátrix biztosítja a jó alakíthatóságot, míg a kemény martenzitszemcsék a szilárdságért felelősek. A szövetszerkezetben a martenzit szokásos mennyisége 5–30%. Ha az acél szakítószilárdsága 450 és 550 MPa közötti, akkor a martenzit szokásos mennyisége 10–18%, ha Rm > 550 MPa, akkor pedig 20–30%. A DP 980 acéloknál a martenzit tömegaránya elérheti a 40%-ot is. Ezek a nagy szilárdságú, de még jól alakítható acélok olyan fejlesztési lehetőségeket biztosítanak, mint például a járművek ütközésekor bekövetkező károsodás mértékének csökkentése anélkül, hogy növelnénk a gépjármű tömegét. A HSLA acéloknál jobb alakíthatóságért vélhetően az a jelenség felelős, hogy a kiválásokhoz képest a martenzit „jól” alakítható. A „kis C tartalmú acélban ugyanis a martenzit korántsem olyan törékeny, mint például az úgynevezett edzhető acélban” (Prohászka J. 1989). A 0,2%-nál kevesebb szenet tartalmazó martenzit nem tetragonális, hanem köbös, és ha kis mértékben is, de alakítható.