Beneda Károly Tamás

Repülőgép-hajtóművek elmélete 2.


Teljes hatáskörű, digitális elektronikus szabályozórendszerek

A hajtóművek szabályozórendszereinek fejlesztése egyrészt a hajózó személyzet terhelésének csökkentése miatt szükséges, hogy a repülés olyan kritikus szakaszaiban, mint pl. felszállás, a pilóták a repülőgép vezetésére összpontosíthassanak. A teljes hatáskörű rendszerek megjelenésével lehetővé vált a gázkar pozíciójával egyértelműen összefüggő tolóerő-beállítás, ami megszüntette a korábbi rendszerek hiányosságát, vagyis a tolóerő környezeti feltételektől való függését, ami a gázkarnak a változó körülményeknek megfelelő folyamatos átállítását igényelte.

Repülőgép-hajtóművek elmélete 2.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 286 5

Ez a jegyzet a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar BSc-tantervében a Légi járművek szakirány Repülőgép-hajtóművek elmélete II. című tantárgyához nyújt segédanyagot. Ez a tárgy a mintatanterv 5. félévében található meg a specializációt választó hallgatók számára, akik a tárgy első félévét már sikeresen abszolválták, és abban alapvető tudást szereztek a repülőgép-hajtóműveket illetően. A tárgyak tematikáját tekintve itt a gázturbinás sugárhajtóművek további részegységeinek alaposabb ismertetése következik, valamint megismerkedhetnek a kisgépes repülésben előszeretettel alkalmazott dugattyús motorok működésének alapelveivel is. Mindezeken túl a szabályozás különféle aspektusait mutatja be a jegyzet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/beneda-repulogep-hajtomuvek-elmelete-2//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave