Kulcsár Szabó Ernő

Költészet és korszakküszöb

Klasszikusok a modernség fordulópontján


Tapasztalat és hangoltság

Ha a lírai közlést egyáltalán lehetővé tevő aposztrofikusság korlátozott működése arra kényszerítené az olvasást, hogy az egyik beszédirány kedvéért felfüggessze a kijelentés (= itt megszólítás) és a (saját) megszólítottság figuratív mozgásának egymást átjáró kölcsönösségét, azzal maga számolná föl külső és belső, én és másik, átéltek és megfigyeltek szöveggrammatikai elválaszthatatlanságát. Az általános („vallomástevő”) alany önmegnyilvánításának erős materiális nyomatéka ebben az esetben egyszerű hangulatverssé, s vele egy privatizáló romantika kései rokonává fokozná le a költeményt. A Ha negyvenéves… éppen azért nem egyszerűsödik az énhez kötött hangulatlíra egyfókuszú darabjává, mert az a formába kényszeríthetetlen tapasztalat, amely itt a maga nem-szemantizálható módján nyelviesül, nem a lelki események szubjektív terében következik be. A hangoltság nyomatéka – ellentétben a „lelkiállapot” emisszív27 vagy immisszív28 megnyilvánulásával – ebben a versben nem kívülről és nem is belülről éri el az aposztrofikus beszéd alanyát. Sőt, a nyelvi keletkezés elsődlegessége okán inkább úgy kellene fogalmaznunk: a hangoltság materialitásai nem valamilyen izolált személyként, hanem inkább olyan beszédszerepként konstituálják a vers szubjektumát, amely – az aposztrofikus megnyilatkozás irányainak rögzíthetetlensége következtében – lehetetlenné teszi, hogy látottakból származókra és belső érzékelés által keltettekre osszuk fel a hangoltság mozzanatait/összetevőit. Annak, hogy a vers fölszámolja saját alanyának prozopopeikus stabilizálhatóságát, a szöveg retorikai énjének nyelvi viselkedésében találjuk a magyarázatát. Ez a – nem antropomorf alakiságú – retorikai alany a mondásnak és a megszólítottságnak azonban csak abban a nyelvi mozgásterében létesül, amelyet annak árán tart fenn a szöveg aposztrofikus intonációja, hogy a hangkölcsönzés során egyik beszédirány sem kerekedhetik a másik fölé. Ami tehát ilyen módon a versben (meg)történik, ezért marad maga is a külső megfigyelés és a belső érzékelés poétikailag el nem választott terének különös köztességében.29

Költészet és korszakküszöb

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 309 1

Jelen kötet írásai közvetlenül vagy áttételesen arra törekedtek, hogy bő két évtized kutatásaira támaszkodva megmutathassák: az 1920/30-as évek korszakküszöbén nem valamiféle hatástörténeti véletlennek köszönhető a kiemelkedő alkotások szokatlan megszaporodása. Története folyamán talán először fordul elő, hogy a magyar költészetnek nem megkésett, követő, epizodikus vagy utánzó jellegű a részesedése egy nagyszabású világirodalmi fordulatban. Az értelmezéseknek olyan poétikai történések – s velük a korszak új önmegértésének kérdései – állnak a középpontjában, amelyek minden kétséget kizáróan a kortárs európai líra élvonalába, Benn, Valéry, Eliot, Pound, Kavafisz és Mandel’stam mellé emelik a kései Kosztolányi, illetve József Attila és Szabó Lőrinc nem is egy alkotását. A Te meg a világ (1932), a Medvetánc (1934) és a Számadás (1935) verseinek szemléleti-poétikai újításaival olyan messze ható költészettörténeti fordulat veszi kezdetét a magyar modernségben, amelynek valódi jelentőségét a maga következményeiben – a korszak iránt elmélyülő érdeklődés ellenére – máig sem látjuk még igazán pontosan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-kolteszet-es-korszakkuszob//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave