Ha a lírai közlést egyáltalán lehetővé tevő aposztrofikusság korlátozott működése arra kényszerítené az olvasást, hogy az egyik beszédirány kedvéért felfüggessze a kijelentés (= itt megszólítás) és a (saját) megszólítottság figuratív mozgásának egymást átjáró kölcsönösségét, azzal maga számolná föl külső és belső, én és másik, átéltek és megfigyeltek szöveggrammatikai elválaszthatatlanságát. Az általános („vallomástevő”) alany önmegnyilvánításának erős materiális nyomatéka ebben az esetben egyszerű hangulatverssé, s vele egy privatizáló romantika kései rokonává fokozná le a költeményt. A Ha negyvenéves… éppen azért nem egyszerűsödik az énhez kötött hangulatlíra egyfókuszú darabjává, mert az a formába kényszeríthetetlen tapasztalat, amely itt a maga nem-szemantizálható módján nyelviesül, nem a lelki események szubjektív terében következik be. A hangoltság nyomatéka – ellentétben a „lelkiállapot” emisszív27 vagy immisszív28 megnyilvánulásával – ebben a versben nem kívülről és nem is belülről éri el az aposztrofikus beszéd alanyát. Sőt, a nyelvi keletkezés elsődlegessége okán inkább úgy kellene fogalmaznunk: a hangoltság materialitásai nem valamilyen izolált személyként, hanem inkább olyan beszédszerepként konstituálják a vers szubjektumát, amely – az aposztrofikus megnyilatkozás irányainak rögzíthetetlensége következtében – lehetetlenné teszi, hogy látottakból származókra és belső érzékelés által keltettekre osszuk fel a hangoltság mozzanatait/összetevőit. Annak, hogy a vers fölszámolja saját alanyának prozopopeikus stabilizálhatóságát, a szöveg retorikai énjének nyelvi viselkedésében találjuk a magyarázatát. Ez a – nem antropomorf alakiságú – retorikai alany a mondásnak és a megszólítottságnak azonban csak abban a nyelvi mozgásterében létesül, amelyet annak árán tart fenn a szöveg aposztrofikus intonációja, hogy a hangkölcsönzés során egyik beszédirány sem kerekedhetik a másik fölé. Ami tehát ilyen módon a versben (meg)történik, ezért marad maga is a külső megfigyelés és a belső érzékelés poétikailag el nem választott terének különös köztességében.29