Kulcsár Szabó Ernő

Költészet és korszakküszöb

Klasszikusok a modernség fordulópontján


A korszakküszöb hatástörténeti artikulálódása

A Ha negyvenéves… talán a számvetésnek ezzel a közvetett nyomatékával kerül igazán közel ahhoz a korszakküszöbhöz, amelyen túl kezdetét vehette azoknak a klasszikus-modern konstrukcióknak a viszonylagosítása, amelyek „létösszegző” lírai számvetés formájában kölcsönöztek humánideológiai jelentést az életnek. A nem-hermeneutikai materialitások új poétikai nyomatékával előhívott tér- és időérzékelés nem-perspektivált köztessége ugyanazt a fordulatot készíti elő, mint amelyik a hangoltság perszonifikálhatóságát, az individuális arckölcsönzést vagy a beszéd alanyhoz-rendelését teszi lehetetlenné. A tapasztalat itt azért nem az egyéni önmegalkotás alakzata, mert a történés nem a szubjektum-létesítés „aposztrofálható” modelljeinek egyikét hívja elő. Ami tehát a szöveg tapasztalatában történik, az ilyenként sem nem „önmagunk elbeszélése”,50 sem pedig az „alanyi beteljesülés”51 összegző eseménye. Az olvasás antropomorf távlatában nem azért marad mindez nyugtalanítóan nyomasztó, mert az emberi élet eredendően „tragikusan” tartoznék hozzá a Semmihez, s ez szorongással tölti el az olvasót, hanem azért, mert a szöveg nem tesz eleget a jelentést lezárva összegző értésmód igényeinek. A nyugvópontra nem juttatható antropomorf olvasat kudarca inkább abból származik, hogy az alaki hozzárendelhetetlenség következményei csak a közlés materiális működésének, effektusainak és kifejlésének valóságaként férhetők hozzá, ahogy a szövegbeli kijelentéseknek is „csupán” nyelvi beszédszerepként van orientáló funkciójuk. Az a szituáltság ugyanis nehezen mondható kiegyensúlyozottnak, s kivált nem egyéni jelentésében tudatosultnak, ahol az érzékelés definiálhatatlan alanyának figyelme (egy nagyon is meghatározható hangoltság jegyében) közvetlenül nem az otthonosan megszokottra irányul/terelődik – s ennyiben nem a mindennapok biztonságát konstatálja –, hanem váratlanul szokatlannak találja annak jól ismert jelzéseit. Az észlelt szignálok szemantikai kiszámíthatatlansága ezért mutathatja hirtelen rejtelmesnek a sajátot, s – a csodálkozás váratlanságával – sajátnak a (fel) nem ismertet: „Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt / éltél.”

Költészet és korszakküszöb

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 309 1

Jelen kötet írásai közvetlenül vagy áttételesen arra törekedtek, hogy bő két évtized kutatásaira támaszkodva megmutathassák: az 1920/30-as évek korszakküszöbén nem valamiféle hatástörténeti véletlennek köszönhető a kiemelkedő alkotások szokatlan megszaporodása. Története folyamán talán először fordul elő, hogy a magyar költészetnek nem megkésett, követő, epizodikus vagy utánzó jellegű a részesedése egy nagyszabású világirodalmi fordulatban. Az értelmezéseknek olyan poétikai történések – s velük a korszak új önmegértésének kérdései – állnak a középpontjában, amelyek minden kétséget kizáróan a kortárs európai líra élvonalába, Benn, Valéry, Eliot, Pound, Kavafisz és Mandel’stam mellé emelik a kései Kosztolányi, illetve József Attila és Szabó Lőrinc nem is egy alkotását. A Te meg a világ (1932), a Medvetánc (1934) és a Számadás (1935) verseinek szemléleti-poétikai újításaival olyan messze ható költészettörténeti fordulat veszi kezdetét a magyar modernségben, amelynek valódi jelentőségét a maga következményeiben – a korszak iránt elmélyülő érdeklődés ellenére – máig sem látjuk még igazán pontosan.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kulcsar-kolteszet-es-korszakkuszob//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave