Bartos Huba (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIII.

Új irányok és eredmények a mondattani kutatásban


Adatok

A mai magyar nyelvben vannak olyan, ma már többnyire megkövült szerkezetek, mint pl. a magvaszakadt konstrukció, amely egy nominális (magva) és egy -t/-tt toldalékos verbális (szakad-t) elem kapcsolatából áll. Feltűnő tulajdonság, amely elkülöníti más jelzős és/vagy igeneves szerkezetektől, hogy személyjelölő található a szerkezet nominális tagján (magv-a). A legkorábbi adatolható nyelvtörténeti alak a Müncheni kódexből nyerhető, mindjárt két példányban, eg kèze meg ażot èmber és a’ kèze ażot èmbernėc előfordulása révén. Az ómagyar korban még önálló szintaktikai szerkezet volt, a nyelvtörténeti kutatások is ezt erősítik meg, és ezt vizsgálom Nádasdi (2011)-ben a másik hasonló, személyjelölt szerkezettel összevetve, mint amilyen az istenadta. A leíró szinkrón nyelvtanok ezt a szerkezetet ma már a szóösszetételek között tartják számon (az eddigi szinkrón és nyelvtörténeti elemzéseket a 3. pontban sorolom fel), és ellentétben a HJ csoporttal, önálló szintaktikai szerkezetként már nem tekintenek rá, ami azt jelenti, hogy néhány, ma még használatos lexikalizált alaktól eltekintve zárt csoportként írják le. A magyarázó vagy elméleti igényű nyelvtanok közül pedig azok is eltekintettek a vizsgálatától, mint pl. Kenesei (1986; 2000), vagy nem is foglalkoztak vele, mint pl. Laczkó (2001; 2002; 2008), amelyek vizsgálták a HJ csoportot, hiszen a lexikon részeinek tartották azt a néhány, egyszerűen felsorolhatónak tartott példányt, amely a leíró nyelvtanokban fellelhető.

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIII.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018


A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető.

Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok 23. kötetének központi témája a szintaxis helye a modern nyelvelméletben. A kötet egyúttal tisztelgés is Kiefer Ferenc akadémikus előtt, 80. születésnapja alkalmából.

Az első rész (Elméletek, modellek, univerzálék) tanulmányai részben kevésbé ismert nyelvészeti modellek szintaktikai alkalmazhatóságát mutatják be, részben az általános tipológia szintjén működő információszerkezeti elveket, mintázatokat vizsgálják.

A második rész (Modulok és kapcsolódásaik) a modern grammatikaelmélet egyik legsajátosabb, eredményeit tekintve talán leggyümölcsözőbb vizsgálati módját követő, az emberi elme részeként feltételezett nyelvi rendszer egyes összetevői közötti kapcsolódásokat tanulmányozó cikkekből áll. Találunk itt elemzéseket a szintaxis és a szemantika, a szintaxis és a prozódia együttműködéséről, valamint arról, hogy a szintaxis, a tudatelmélet és az afáziás jelenségek együttes vizsgálata milyen új következtetésekre vezethet.

A kötet harmadik része (A fókusz kérdésköre) három olyan tanulmányt tartalmaz, amelyek a fókuszjelenségek megfelelő értelmezéséről újabban felpezsdült szakmai vitához szólnak hozzá, teljesen új megközelítéseket, elemzéseket, megfontolásokat javasolva. Jól látható belőlük, hogy noha a fókuszálás a magyar nyelvben önálló szintaktikai konstrukció, alkalmazásának feltételeit jól leírni és magyarázni csak a szemantika és a pragmatika felől közelítve, információszerkezeti alapokon lehetséges.

A kötet negyedik része (Elemzések, alkalmazások) esettanulmányokat gyűjt egybe, amelyek az általános mondattani elméleteket a magyar nyelv egyes jelenségeinek kezelésére alkalmazzák.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bartos-altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxiii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave