Lakatos Mária

Adózás I.

5.22. Az elvárt adó

Az elvárt adó bevezetése ahhoz a felismeréshez fűződik, hogy a vállalatok, vállalkozások sikerrel csökkentik adóalapjukat oly mértékben, hogy végül a fizetendő adó nincs kapcsolatban a valódi eredményükkel. Ez a felismerés hívta életre az úgynevezett elvárt adót.

A 2007. január elsején életbelépett törvénymódosítás szerint a vállalkozások a jövedelem (nyereség) minimuma után meg kellett, hogy fizessék a társasági adót, még akkor is, ha kimutatott adózás előtti eredményük nem érte el azt. A nyereség minimum - a törvényben külön felsorolt növelő és csökkentő tételekkel módosított – az összes bevétel 2 százaléka volt. Az Alkotmánybíróság viszont 2007. február 27-én úgy döntött, hogy az alkotmányba ütközik az elvárt adó intézménye. A határozat szerint az elvárt adó a társasági adóalanyok nyereségét adóztató jövedelmi típusú adó, amely nem felel meg az alkotmány közteherviseléssel kapcsolatos előírásából és az AB korábbi határozataiban már megfogalmazott követelményekből levezetett alkotmányos mércének. Az Alkotmánybíróság szerint az elvárt adó nem áll közvetlen összefüggésben az adófizetésre kötelezett adóalanyok tényleges jövedelmi-vagyoni viszonyaival, ezektől függetlenül ír elő ténylegesen meg nem szerzett jövedelem után adófizetési kötelezettséget. A testület szerint az elvárt jövedelmet adóztató adó olyan megdönthetetlen törvényi vélelem, amellyel szemben a törvényalkotó nem tette lehetővé az ellenbizonyítást. Az elvárt adó bevezetését 2006-ban azzal indokolta a kormányfő, hogy a vállalkozások jelentős része előszeretettel mutat ki éveken át veszteséget, hogy mentesüljön az adófizetési kötelezettség alól. A megszüntetett adónem a nyereséges mellett a veszteséges társaságokat is sújtotta volna, miután – függetlenül attól, mekkora eredményt realizál a vállalkozás – egy minimális nagyságrendű, elvárt jövedelmet tekintett volna adóalapnak.

Az AB csak 2007. február 27-i dátummal semmisítette meg a törvényt, a parlament március 12-én visszamenőleg törölte el ezt az adónemet. Az elvárt adóból eredetileg 55 milliárd forintos bevételt terveztek a 2007-es költségvetésben.

Viszont a kormány kissé módosított formában mégis visszahozta az elvárt adó intézményét. A 2007. július 1-jén hatályba lépett szabály szerint a társasági adó alanyától nem elvárják az adót, hanem finomabb megoldással döntési kényszerhelyzet elé állítják. Ha a vállalkozó adózás előtti eredménye vagy az adóalapja nem éri el a jövedelem- (nyereség-)minimumot, akkor vagy nyilatkozatot tesz bevallásában, vagy a minimumot tekinti adóalapnak. Azzal, hogy az Alkotmánybíróság az elvárt adóra kialakított szabályozást nem találta alkotmányosnak, a kormány nem mondott le az eredeti cél érvényesítéséről, a gazdaság fehérítéséről, az adókikerülés szűkítéséről. Mivel a törvény jövedelem- (nyereség-)minimumot határoz meg, ezért az adózó választása a következő lehet:

vagy az adó alapját (adózás előtti eredményét) emeli fel erre az elvárt szintre (ez nyilvánvalóan fejtörésre kényszeríti az adózót és a könyvelőket),
vagy nyilatkozatot kell csatolnia a bevallásához, amelyben részleteznie kell bizonyos adatokat igazolva, hogy az adó alapja miért nem éri el az elvárt minimumot.

Néhány kivételt mégis enged a szabály azzal, hogy elismeri, nem kell a minimum szerint adózni a következő esetekben:

az előtársasági időszakban, illetve az azt követő adóévben,
a szociális szövetkezetnek, iskolaszövetkezetnek, közhasznú, kiemelkedően közhasznú nonprofit társaságnak,
az egyéni vállalkozónak a kezdő évében, illetve az azt követő adóévben, feltéve, hogy a tevékenység kezdete előtt 36 hónapig nem volt egyéni vállalkozó,
ha az adóévben, vagy az azt megelőző évben a vállalkozását elemi kár érte.

Az Alkotmánybíróság által megfogalmazott követelményének teljesítése, miszerint „a tényleges helyzet bizonyításának feltételeit az adó megfizetésére kötelezett részére biztosítani kell”, az adóigazgatás eddig érvényes szabályai között valósul meg. A bizonyítási eljárásban az adózónak kell az állításait hitelt érdemlően bizonyítania. A bizonyítékok szabad mérlegelése körében az adóhatóság ezeket vagy elfogadja, vagy nem.

Ez a szabály egyértelműen arra utal, hogy az adóhatóság ki akarja szűrni a szerinte fiktívnek tekintendő gazdasági eseményeket, amelyek az adóalapot csökkentették. Ugyanakkor eddig is lehetőséget teremtett az adóeljárási törvény a gazdasági esemény nem valós voltának vagy egy szerződés semmisségének megállapítására.