Az inzulint az endokrin pankreasz β-sejtjei termelik. Vércukorszint-csökkentő hatását a glükózt hasznosító perifériás szövetek (izom) glükózfelvételének serkentésével, a zsírszövet zsírsavleadásának gátlásával és a máj glükóztermelésének csökkentésével éri el. A harántcsíkolt izom, a zsírszövet és a máj tehát az inzulinhatás klasszikus célszervei. Így sokáig tartotta magát az a nézet, hogy az inzulinnak nincs hatása a központi idegrendszerre, hiszen a neuronok glükózhasználatához nincs szükség inzulinra. Az inzulin azonban átjut a vér-agy gáton. A hipotalamusz anyagcsere-szabályozással kapcsolatos neuronjainak inzulinreceptoraihoz kötődve csökkenti a táplálékfelvételt és ezáltal áttételesen a vércukorszint-emelkedést (Schwartz, 2000). Olyan génmódosított egerek, amelyek idegsejtjei nem expresszálnak inzulinreceptorokat, de perifériás receptoraik épek – NIRKO hiperfágok –, zsírdús diéta hatására elhíznak, emelkedik az inzulin-, leptin- és trigliceridszintjük a plazmában, és enyhén inzulinrezisztensek (Bruning et al., 2000). Az inzulin központi idegrendszeri hatását – a leptinhez hasonlóan – a hipotalamusz orexigén és anorexigén neuropeptidjein keresztül fejti ki, gátolva az orexigéneket (NPY/AgRP) és serkentve az anorexigén (POMC/CART) sejtpopulációt (Sato et al., 2005; Palou et al., 2009). A leptin és az inzulin azonban egymással ellentétesen hatnak a zsírraktározásra: a leptin csökkenti, az inzulin pedig serkenti azt. Ezekre a tényekre alapozva a jelenlegi álláspont szerint az inzulin centrális hatása főként katabolikus, míg perifériás hatása anabolikus. Ezek a hatások az egészséges szervezetben kiegyensúlyozottak: a vércukorszint normális beállítását, valamint az optimális testösszetétel kialakulását szolgálják (Niswender et al., 2004). Meg kell jegyezni, hogy a perifériáról jövő hormonális jelek közül a leptin hatása az anyagcserére mennyiségi tekintetben sokkal számottevőbb, mint az inzuliné. Újabb kutatások egy glükózreguláló agyközpont létezését valószínűsítik, amely inzulinfüggő, illetve az inzulintól független módon, a hasnyálmirigy szigetsejtjeivel összehangoltan lenne felelős a vércukorszint szabályozásáért (Schwartz et al., 2013).