Az amidanyagokat nem fehérje N-nek is nevezik (NPN-anyagok). Kémiai szempontból karbonsavakból és aminokból (illetve ammóniából) vízelvonással levezethető vegyületek, vagyis az ammónia, illetve a primer és szekunder aminok acilezett származékai. A természetes takarmányok általában kis mennyiségben tartalmazzák őket. A növények amidanyagainak nagy többségét a karbamid, a N-tartalmú alkaloidok és a nitrátok adják. A takarmányok szabad aminosav-tartalma általában minimális – még akkor is, ha a gyenge minőségű fehérjét a biológiai érték javítása érdekében szintetikus aminosavakkal egészítik ki. A relatív magas karbamidtartalom főként a pillangós virágú zöld növényekre jellemző (lásd a 17. fejezetet). A nitráttartalom a talaj szervetlen N-pótlásával arányosan nő. Főként a pillangósokra, illetve a gyökgumósokra jellemző, hogy a növényben/gyökérben felszaporodik a nitrát. A karbamidot, az ammóniumsókat és a nitrátvegyületeket a kérődzők előgyomrában élő mikroorganizmusok fel tudják használni saját fehérjéik építésére közvetlenül vagy a hepatoruminális N-forgalmon keresztül (lásd 4.3.2. fejezet). Ily módon a kérődzők – a monogasztrikusokkal ellentétben – viszonylag jól értékesítik a takarmány NPN-anyagait. A sertéssel és baromfival végzett vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy a szervetlen N-források csak a tápcsatorna hátsó szakaszában tudnak értékesülni a bélbaktériumok által. A vékonybél terminális szakaszában és a vastagbélben képződött mikrobafehérje azonban nem tud felszívódni a tápcsatornából, így nem vesz részt a szervezet fehérjeforgalmában sem. A monogasztrikus állatok takarmányainak kiegészítése ammóniumsókkal vagy karbamidszármazékokkal megnöveli a vér ammóniumion- és karbamidkoncentrációját, amivel szemben az együregű gyomrú állatok sokkal kevésbé toleránsak, mint a kérődzők. A lovak kifejezetten érzékenyek a takarmány NPN-anyagaival szemben, és viszonylag kis mennyiség is az állat elhullását okozza.