Babinszky László, Halas Veronika (szerk.)

Innovatív takarmányozás


Bevezetés

Ismeretes, hogy a mezőgazdasági termelés színvonalát és hatékonyságát – legyen szó növénytermesztésről vagy állattenyésztésről – számos tényező befolyásolja: környezeti, biológiai, közgazdasági, kulturális tényezők stb. Ezek közül már napjainkban is, hosszú távon pedig mindenképpen a környezeti tényezőkhöz tartozó klímaváltozás az egyik meghatározó faktor. Ez az oka annak, hogy az éghajlatváltozás és az erre adott válaszok napjainkban egyre inkább a tudományos érdeklődés középpontjába kerülnek. Az idevonatkozó nemzetközi és hazai vizsgálatok eredményei mind azt mutatják, hogy a Kárpát-medencében a negatív hatások a jövőben erőteljesebben fognak érvényesülni. A klímaváltozásra adott válasz során kiemelt jelentősége van a klimatológusok által elkészített éghajlati forgatókönyvek (szcenáriók) minél pontosabb helyi leképezésének és értékelésének, továbbá ezen információk összekapcsolásának a regionális termelési tapasztalatokkal és adatokkal. A cselekvési programok, a válaszadás és ennek elemei, a megelőzés, az alkalmazkodás, a kárenyhítés és a helyreállítás elsősorban az adott régióra valószínűsíthető éghajlati változásokra építhetők fel.

Innovatív takarmányozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 057 1

Földünk lakóinak száma rohamosan növekszik, ami soha nem tapasztalt méretű igényt támaszt az élelmiszer-termeléssel szemben, miközben környezetünk állapota – egyelőre úgy tűnik – megállíthatatlanul romlik, bolygónk klímája pedig egyre kedvezőtlenebb irányba változik.

Nagy kérdés, hogyan lehet a mind nehezebbé váló feltételek között nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő minőségű, biztonságos és nyomon követhető élelmiszert hatékonyan előállítani, méghozzá úgy, hogy ezzel a környezetet a lehető legkisebb mértékben terheljük.

Az Innovatív takarmányozás című kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megválaszolja e kérdést, legalábbis az állati eredetű élelmiszer-alapanyagok vonatkozásában. Ezt a rendkívül komplex problémát már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, csakis innovatív szemlélettel.

Jelen esetben ez azt jelenti, hogy e modern, interdiszciplináris felfogásban íródott szakkönyv integrálja a társtudományok legújabb kutatási eredményeit a hagyományos takarmányozástudományba, természetszerűleg a „klasszikus” takarmányozási ismeretek alapjaira építve. Ebből adódóan az egyes fejezetek szerzői között a takarmányozástudomány nemzetközi ismertségű kutatói mellett biológust, vegyészt, biokémikust, immunológust, humán és állatorvost, fizikust, műszaki mérnököt, állattenyésztőt, növénytermesztőt és meteorológust is találunk, valamennyien saját területüknek a tudományos világ által elismert, kiváló szakemberei.

A szerzők bíznak benne, hogy könyvük sok hasznosítható információval szolgál mind a kutatásban, a fejlesztésben, az oktatásban, mind pedig a gyakorlatban tevékenykedők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/babinszky-halas-innovativ-takarmanyozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave