Babinszky László, Halas Veronika (szerk.)

Innovatív takarmányozás

17.6. Fontosabb megállapítások

A takarmányokat számos szempont szerint csoportosíthatjuk. Táplálóanyag-tartalom alapján lehetnek terimés vagy koncentrált takarmányok. Víztartalmuk alapján lehetnek folyékonyak, lédúsak vagy légszárazak. Felhasználásuk alapján lehetnek feltétlen vagy esetleges takarmányok. Eredetük alapján pedig lehetnek zöldtakarmányok, gyökértakarmányok, gumós és kabakos takarmányok, magvak és termések, silózott takarmányok, szárított zöldtakarmányok, mezőgazdasági melléktermékek, élelmiszeripari melléktermékek és állati eredetű takarmányok.
A zöldtakarmányok az állatok leginkább természetszerű takarmányai közé tartoznak. Zöldtakarmányoknak a zöld növények talaj fölötti részét nevezzük. Ezek alapvetően a szárból, a levélből és a termésből állnak. A három rész arányát számos tényező befolyásolhatja, ami nagyban kihat az adott takarmány táplálóértékére.
A fűféle zöldtakarmányok közül kiemelkedően a legnagyobb jelentőségű a kukoricanövény (Zea mays), amely a kérődző állatok számára kiváló táplálóértékkel bír. Jellemzően nagy mennyiségű szénhidrátot és viszonylag kis mennyiségű fehérjét tartalmaz. Táplálóanyag-tartalmának köszönhetően elsősorban a szilázs előállításában játszik fontos szerepet.
Amíg a fűfélék családjába tartozó fajok elsősorban energiát biztosítanak az állatok számára, addig a pillangósokat alapvetően magas fehérjetartalmuk miatt termesztik. A legfontosabb pillangós növény a kék virágú lucerna (Medicago sativa), amelyet frissen, szárítva és erjesztve egyaránt használnak az állattenyésztésben.
Annak érdekében, hogy az éves ellátás egyenletes legyen, és a téli időszakra is jusson szálastakarmány, valamint a zöldtakarmány ne romoljon meg, kénytelenek vagyunk a zöldtakarmányokat szárítással vagy silózással tartósítani. A cél mindkét esetben kettős: egyrészt leállítani a sejtlégzést, amely folyamatosan csökkenti a takarmány szénhidráttartalmát, illetve ezen keresztül az energiatartalmát, másrészt a baktériumok életfolyamatainak leállítása, ami a takarmány megromlásához vezet.
A gyökér- és gumós takarmányok közös jellemzői, hogy víztartalmuk nagy, rosttartalmuk kicsi, és sok cukrot vagy keményítőt tartalmaznak, aminek köszönhetően könnyen emészthetőek, továbbá laktagóg hatásúak.
A magvak, illetve a szemes termények a növények szaporodásra alkalmas, generatív részei. Alapvetően három részből állnak: a csírából (embrió), az endospermiumból és a maghéjból. Szárazanyag-tartalmuk nagy. Rosttartalmuk – főként a zöldnövényekhez viszonyítva – kicsi, aminek köszönhetően a magvak táplálóanyagban gazdagok. A koncentrált takarmányok közé tartoznak.
A gabonamagvak általános jellemzői, hogy a legnagyobb mennyiségben felhasznált takarmányféleségek, és nagy keményítőtartalmuk miatt elsősorban energiát szolgáltatnak az állatok számára. Elsődleges jelentőségük a sertés és a különböző baromfifajok, valamint a nagy termelésű tejelők takarmányozásában van.
A hüvelyes magvak jelentőségét nagy fehérjetartalmuk adja. Egyes fajok – például a csillagfürt (Lupinus spp) – esetében ez az érték elérheti, sőt akár meg is haladhatja a 40%-ot. A legfontosabb hüvelyes mag hazánkban és világviszonylatban is a szója (Glycine soja). Habár a szóját elsősorban olajáért termesztik, extrahált darája a hazai takarmánybázis elsődleges fehérjeforrása.
Az olajos magvak takarmányozási célú felhasználása alapvetően melléktermékeikre korlátozódik. Az olaj kivonásának köszönhetően megnő a magvak összes többi táplálóanyagának az aránya – így fehérjetartalmuk is, ami kiváló növényi eredetű fehérjeforrássá teszi őket. A hüvelyes magvakkal ellentétben takarmányozási célú felhasználásukat nem korlátozzák különböző antinutritív anyagok. Hazánkban a legfontosabb olajos mag a napraforgó (Heliantus annus), de a növekvő biodízel-előállítás miatt a repce (Brassica napus var. arvensis) is egyre fontosabbá válik.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 057 1

Kémia Agrártudomány

Földünk lakóinak száma rohamosan növekszik, ami soha nem tapasztalt méretű igényt támaszt az élelmiszer-termeléssel szemben, miközben környezetünk állapota – egyelőre úgy tűnik – megállíthatatlanul romlik, bolygónk klímája pedig egyre kedvezőtlenebb irányba változik.

Nagy kérdés, hogyan lehet a mind nehezebbé váló feltételek között nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő minőségű, biztonságos és nyomon követhető élelmiszert hatékonyan előállítani, méghozzá úgy, hogy ezzel a környezetet a lehető legkisebb mértékben terheljük.

Az Innovatív takarmányozás című kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megválaszolja e kérdést, legalábbis az állati eredetű élelmiszer-alapanyagok vonatkozásában. Ezt a rendkívül komplex problémát már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, csakis innovatív szemlélettel.

Jelen esetben ez azt jelenti, hogy e modern, interdiszciplináris felfogásban íródott szakkönyv integrálja a társtudományok legújabb kutatási eredményeit a hagyományos takarmányozástudományba, természetszerűleg a „klasszikus” takarmányozási ismeretek alapjaira építve. Ebből adódóan az egyes fejezetek szerzői között a takarmányozástudomány nemzetközi ismertségű kutatói mellett biológust, vegyészt, biokémikust, immunológust, humán és állatorvost, fizikust, műszaki mérnököt, állattenyésztőt, növénytermesztőt és meteorológust is találunk, valamennyien saját területüknek a tudományos világ által elismert, kiváló szakemberei.

A szerzők bíznak benne, hogy könyvük sok hasznosítható információval szolgál mind a kutatásban, a fejlesztésben, az oktatásban, mind pedig a gyakorlatban tevékenykedők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/babinszky-halas-innovativ-takarmanyozas//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero