Babinszky László, Halas Veronika (szerk.)

Innovatív takarmányozás


Definíciójuk, keletkezésük és előfordulásuk

A növények védekező, detoxikáló anyagcsere-folyamatainak révén olyan mikotoxin-metabolitok keletkezhetnek, amelyek rutin analitikai módszerekkel nem mutathatók ki a takarmány- vagy élelmiszer-alapanyagokban. A mikotoxin-metabolitoknak ez a csoportja a „masked” elnevezést kapta Gareis et al. (1990) nyomán, akik zearalenon-glikozidra használták először a kifejezést. Az International Life Science Institute (ILSI) 2011-ben a következő definíciót fogadta el: „A hagyományos analitikai módszerekkel ki nem mutatható, a növények által megváltoztatott szerkezetű mikotoxinok a masked mikotoxinok.” Nem tartoznak ebbe a körbe az egyéb módon – az emlősök vagy a gomba szervezetében, illetve hőkezelés hatására – keletkező, rutin analitikai módszerekkel szintén nem kimutatható vegyületek. A ki nem mutatható mikotoxinok élelmiszer-biztonsági jelentősége ugyanakkor óriási, mert az állatok és az ember emésztőcsövében az emésztés során jelentős részben szabaddá válhatnak, felszívódhatnak, ezáltal a becsültnél nagyobb mértékű expozíciót okozva. Részben ez is magyarázhatja azt a megfigyelést, amely szerint bizonyos esetekben a mikotoxin-szennyezettség következménye súlyosabb, mint az a mikotoxin-analitika eredménye alapján indokolható lenne.

Innovatív takarmányozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 057 1

Földünk lakóinak száma rohamosan növekszik, ami soha nem tapasztalt méretű igényt támaszt az élelmiszer-termeléssel szemben, miközben környezetünk állapota – egyelőre úgy tűnik – megállíthatatlanul romlik, bolygónk klímája pedig egyre kedvezőtlenebb irányba változik.

Nagy kérdés, hogyan lehet a mind nehezebbé váló feltételek között nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő minőségű, biztonságos és nyomon követhető élelmiszert hatékonyan előállítani, méghozzá úgy, hogy ezzel a környezetet a lehető legkisebb mértékben terheljük.

Az Innovatív takarmányozás című kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megválaszolja e kérdést, legalábbis az állati eredetű élelmiszer-alapanyagok vonatkozásában. Ezt a rendkívül komplex problémát már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, csakis innovatív szemlélettel.

Jelen esetben ez azt jelenti, hogy e modern, interdiszciplináris felfogásban íródott szakkönyv integrálja a társtudományok legújabb kutatási eredményeit a hagyományos takarmányozástudományba, természetszerűleg a „klasszikus” takarmányozási ismeretek alapjaira építve. Ebből adódóan az egyes fejezetek szerzői között a takarmányozástudomány nemzetközi ismertségű kutatói mellett biológust, vegyészt, biokémikust, immunológust, humán és állatorvost, fizikust, műszaki mérnököt, állattenyésztőt, növénytermesztőt és meteorológust is találunk, valamennyien saját területüknek a tudományos világ által elismert, kiváló szakemberei.

A szerzők bíznak benne, hogy könyvük sok hasznosítható információval szolgál mind a kutatásban, a fejlesztésben, az oktatásban, mind pedig a gyakorlatban tevékenykedők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/babinszky-halas-innovativ-takarmanyozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave