Babinszky László, Halas Veronika (szerk.)

Innovatív takarmányozás


20.6. Fontosabb megállapítások

  • A takarmány-adalékanyagok felhasználása során kiemelt figyelmet kell fordítani alkalmazásuk céljára, valamint a felhasználásukkal takarmányozott állatok aktuális igényeire.
  • Biotechnológiai módszerekkel a takarmány-adalékanyagok közül egyes aminosavak, vitaminok, valamint exogén enzimek, elsősorban NSP-bontó enzimek, amiláz, proteázok és fitáz állíthatók elő.
  • A mikotoxinok megkötésére, illetve detoxifikációjára számos vegyületet, valamint mikroorganizmust javasolnak. Ezek hatékonysága azonban részben eltérő, részben az adott mikotoxinra nézve specifikus, amit alkalmazásuk során feltétlenül figyelembe kell venni.
  • Az exogén enzimek alkalmazásának célja a takarmányok nem vagy rosszul emészthető táplálóanyagainak felszívódásra alkalmassá tétele, valamint a bélfóra eubiotikus állapotának fenntartása.
  • A mikroelemek vegyületeinek biológiai hasznosulása igen eltérő az egyes mikroelemek esetében éppúgy, mint az egyes állatfajok között.
  • A savanyítók alkalmazásával csökkenthető a bélcsatorna pH-értéke. Ezzel csökkenthető a potenciálisan patogén baktériumok száma, de a szerves savak hatékonysága eltérő.
  • A probiotikumok kompetitív gátlással csökkentik a patogén baktériumok szaporodását, a prebiotikumok pedig tápanyagként szolgálnak a probiotikumok számára.
  • A növényi kivonatok és éterikus olajok antibakteriális, emésztést fokozó, antioxidáns hatásokkal rendelkeznek.

Innovatív takarmányozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 057 1

Földünk lakóinak száma rohamosan növekszik, ami soha nem tapasztalt méretű igényt támaszt az élelmiszer-termeléssel szemben, miközben környezetünk állapota – egyelőre úgy tűnik – megállíthatatlanul romlik, bolygónk klímája pedig egyre kedvezőtlenebb irányba változik.

Nagy kérdés, hogyan lehet a mind nehezebbé váló feltételek között nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő minőségű, biztonságos és nyomon követhető élelmiszert hatékonyan előállítani, méghozzá úgy, hogy ezzel a környezetet a lehető legkisebb mértékben terheljük.

Az Innovatív takarmányozás című kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megválaszolja e kérdést, legalábbis az állati eredetű élelmiszer-alapanyagok vonatkozásában. Ezt a rendkívül komplex problémát már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, csakis innovatív szemlélettel.

Jelen esetben ez azt jelenti, hogy e modern, interdiszciplináris felfogásban íródott szakkönyv integrálja a társtudományok legújabb kutatási eredményeit a hagyományos takarmányozástudományba, természetszerűleg a „klasszikus” takarmányozási ismeretek alapjaira építve. Ebből adódóan az egyes fejezetek szerzői között a takarmányozástudomány nemzetközi ismertségű kutatói mellett biológust, vegyészt, biokémikust, immunológust, humán és állatorvost, fizikust, műszaki mérnököt, állattenyésztőt, növénytermesztőt és meteorológust is találunk, valamennyien saját területüknek a tudományos világ által elismert, kiváló szakemberei.

A szerzők bíznak benne, hogy könyvük sok hasznosítható információval szolgál mind a kutatásban, a fejlesztésben, az oktatásban, mind pedig a gyakorlatban tevékenykedők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/babinszky-halas-innovativ-takarmanyozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave