Babinszky László, Halas Veronika (szerk.)

Innovatív takarmányozás


Extrudálás

A folyamat során keletkező nagy, akár 25 MPa nyomáson képlékennyé váló anyag csigás présen halad keresztül, miközben hőmérséklete is jelentősen megnő. Az extrúziós hengerbe juttatott anyagot 5–15 bar túlnyomású és 105–170 °C hőmérsékletű szárazgőzzel túlhevítik, míg a végtermék a berendezés végén vagy – részben – az oldalán kialakított furatokból áramlik ki. Mivel a kialakított furatok keresztmetszete jóval kisebb, mint a prés átmérője, számottevő hőmérséklet-növekedést eredményezve jelentős fojtás jön létre. A mintegy 30%-ban elterjedt hagyományos, száraz extrudálás mellett egyre többször találkozhatunk a gőzbeadagolásra alapozott és kondicionálásra is alkalmas nedves extrudálással. Ez utóbbi eljárás alkalmával a nagynyomású térből kilépő anyag habosan felduzzad. A folyamat célja itt is a felület megnövelése mellett megvalósított táplálóanyag-feltárás. A nyers (full-fat) szója tripszin inhibitorának inaktiválására olyan csigapréses extruder is használható, amely a szükséges hőtartalmat dörzshatással állítja elő. Az extruder két azonos vagy ellentétes forgásirányú préscsigát is tartalmazhat. A folyamat során az alapanyag 15–20 másodperc alatt 200 °C-ra melegszik fel, majd egy-két percig ezen a hőmérsékleten marad. Az extruderházban kialakuló nagy nyomás miatt a gőz általában folyékony állapotban van, viszont a külső környezeti nyomáson a kilépőnyílásokon kiáramló folyadék – jelentős folyadékelvonás mellett – azonnal gőzzé alakul. Az extrudálás összetett és bonyolult, de nagyon rugalmas technológiai folyamat. Alkalmazásával különféle nyersanyagok dolgozhatók fel (Kirchner, 2009) – többek között olajos magvak (szója, napraforgó, repce, gyapotmag, mogyoró stb.), gabonafélék (búza, kukorica, árpa, rizs, zab stb.), hüvelyesek (bab, borsó stb.), nagy nedvességtartalmú nyersanyagok (friss gyümölcsök és zöldségek, állatok, halak és tejfehérje stb.), valamint ezek kombinációi. A módszerrel melléktermékek és élelmiszeripari hulladékok takarmánycélú feldolgozása is lehetséges, sőt komplett takarmánykeverékek is készíthetők. Az extrudálás olyan terménykezelési technológia, amely úgy módosítja az alapanyag belső szerkezetét, hogy a végtermékek táplálkozási, takarmányozási szempontból gyakran egészen mások lesznek, mint a nyersanyagok.

Innovatív takarmányozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 057 1

Földünk lakóinak száma rohamosan növekszik, ami soha nem tapasztalt méretű igényt támaszt az élelmiszer-termeléssel szemben, miközben környezetünk állapota – egyelőre úgy tűnik – megállíthatatlanul romlik, bolygónk klímája pedig egyre kedvezőtlenebb irányba változik.

Nagy kérdés, hogyan lehet a mind nehezebbé váló feltételek között nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő minőségű, biztonságos és nyomon követhető élelmiszert hatékonyan előállítani, méghozzá úgy, hogy ezzel a környezetet a lehető legkisebb mértékben terheljük.

Az Innovatív takarmányozás című kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megválaszolja e kérdést, legalábbis az állati eredetű élelmiszer-alapanyagok vonatkozásában. Ezt a rendkívül komplex problémát már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, csakis innovatív szemlélettel.

Jelen esetben ez azt jelenti, hogy e modern, interdiszciplináris felfogásban íródott szakkönyv integrálja a társtudományok legújabb kutatási eredményeit a hagyományos takarmányozástudományba, természetszerűleg a „klasszikus” takarmányozási ismeretek alapjaira építve. Ebből adódóan az egyes fejezetek szerzői között a takarmányozástudomány nemzetközi ismertségű kutatói mellett biológust, vegyészt, biokémikust, immunológust, humán és állatorvost, fizikust, műszaki mérnököt, állattenyésztőt, növénytermesztőt és meteorológust is találunk, valamennyien saját területüknek a tudományos világ által elismert, kiváló szakemberei.

A szerzők bíznak benne, hogy könyvük sok hasznosítható információval szolgál mind a kutatásban, a fejlesztésben, az oktatásban, mind pedig a gyakorlatban tevékenykedők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/babinszky-halas-innovativ-takarmanyozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave