Babinszky László, Halas Veronika (szerk.)

Innovatív takarmányozás


Gazdasági, versenyszabályozási jog

A takarmányokkal kapcsolatos vállalkozói tevékenységek – ideértve a szolgáltatásokat is – az Európai Unió tagállamaiban a versenyszféra részét képezik, így ezek a tevékenységek eredmény (profit) szerzésére, profitmaximalizálásra törekednek (Kereskedelmi törvény, 2005) (úgynevezett for profit szervezetek). Így az állami szabályozás ezt a területet is a gazdasági jog (vállalkozások alapítását és működését meghatározó jogszabályok; Gazdasági társaságok törvény, 1997), az adójogszabályok (Adótörvény, 2003) hatálya alá helyezi. A gazdasági jog speciális területei a tisztességes szabad versenyt szabályozó olyan jogszabályok, amelyeknek kiemelt célja a monopóliumok, az árkartellek elleni küzdelem (Tisztességtelen piaci magatartás törvény, 1996), valamint a fogyasztók, felhasználók mint üzleti partnerek érdekeinek védelme (Polgári Törvénykönyv, 2013). A polgári jog szektorsemleges nemzetközi és hazai szabályozással segíti a vállalkozások működését.

Innovatív takarmányozás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 057 1

Földünk lakóinak száma rohamosan növekszik, ami soha nem tapasztalt méretű igényt támaszt az élelmiszer-termeléssel szemben, miközben környezetünk állapota – egyelőre úgy tűnik – megállíthatatlanul romlik, bolygónk klímája pedig egyre kedvezőtlenebb irányba változik.

Nagy kérdés, hogyan lehet a mind nehezebbé váló feltételek között nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő minőségű, biztonságos és nyomon követhető élelmiszert hatékonyan előállítani, méghozzá úgy, hogy ezzel a környezetet a lehető legkisebb mértékben terheljük.

Az Innovatív takarmányozás című kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megválaszolja e kérdést, legalábbis az állati eredetű élelmiszer-alapanyagok vonatkozásában. Ezt a rendkívül komplex problémát már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, csakis innovatív szemlélettel.

Jelen esetben ez azt jelenti, hogy e modern, interdiszciplináris felfogásban íródott szakkönyv integrálja a társtudományok legújabb kutatási eredményeit a hagyományos takarmányozástudományba, természetszerűleg a „klasszikus” takarmányozási ismeretek alapjaira építve. Ebből adódóan az egyes fejezetek szerzői között a takarmányozástudomány nemzetközi ismertségű kutatói mellett biológust, vegyészt, biokémikust, immunológust, humán és állatorvost, fizikust, műszaki mérnököt, állattenyésztőt, növénytermesztőt és meteorológust is találunk, valamennyien saját területüknek a tudományos világ által elismert, kiváló szakemberei.

A szerzők bíznak benne, hogy könyvük sok hasznosítható információval szolgál mind a kutatásban, a fejlesztésben, az oktatásban, mind pedig a gyakorlatban tevékenykedők számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/babinszky-halas-innovativ-takarmanyozas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave