Ahhoz, hogy gazdasági állataink energiaszükségletét minél teljesebb mértékben fedezzük, nem elegendő csak a takarmányok táplálóanyag-tartalmát, valamint az állatok energiaszükségletét ismerni. A fentieken túl rendelkeznünk kell egy olyan takarmányegységgel, amely tekintettel van arra is, hogy az állat milyen célra és milyen hatékonysággal használja fel a takarmány táplálóanyagait. Egy efféle takarmányegység kialakítása kérődzők esetében kiterjedt előgyomraik, illetve az ezekben zajló élénk mikrobatevékenység miatt bonyolultabb feladat, mint a monogasztrikus állatoknál. A kiterjedt mikrobaműködés eredményeként a takarmány szerves anyagainak mintegy 60–80%-a lebomlik az előgyomrokban, aminek következtében az állat számára teljesen más összetételű táplálóanyag-készlet áll rendelkezésre, mint ami a takarmányra eredetileg jellemző volt. Míg a monogasztrikus állatok energiaszükségletüket döntően glükózból fedezik, addig a kérődzők energiaigényüknek átlagosan 70–75%-át a szénhidrátok bendőbeli mikrobás lebontása során keletkező illózsírsavakból nyerik. További sajátosság, hogy a bendőfermentáció során jelentős mennyiségű hő keletkezik, és az ebből származó hőveszteség lényegesen nagyobb a monogasztrikus állatok emésztési folyamatai során adódó hőveszteségnél. A kérődzők esetében jóval nagyobb az az energiaveszteség is, amely a nyersrost mikrobás lebontásakor keletkező és a bélgázokkal távozó metánnal éri a szervezetet. Míg a monogasztrikus állatok közül a sertés, a ló és a nyúl esetében a takarmányok energiaértéke az emészthetőenergia-tartalommal (DE), a baromfifajok esetében pedig a metabolizálhatóenergia-tartalommal is kellő pontossággal kifejezhető, addig a kérődző állatok takarmányainak energiaértékét az említett sajátosságok következtében csak a nettó energiatartalommal lehet elfogadható pontossággal jellemezni.