A szemantikai változás feltételezett ad hoc jellege nem csak az általánosságok és univerzálék kutatásában (és ezáltal a szemantikai változás elméletének kidolgozásában) jelent elméleti problémát, hanem a történeti-összehasonlító rekonstrukció szemantikai vonatkozásaiban is (vö. Sweetser 1990, 26). A kognáta-párok vagy -csoportok megállapításának két alapvető feltétele van. Az egyik a szabályszerű hangmegfelelések megléte, a másik valamilyen jelentésbeli összefüggés kimutatása. Ezek közül az első sokkal nagyobb bizonyító erővel bír egy közös etimon rekonstruálásában, mint a második. A szabályszerű hangmegfelelések követelményének az elméleti elsőbbsége onnan származik, hogy itt a kimutatható szabályszerűségek viszonylag szilárd alapokon nyugvó ismeretet képviselnek, míg a szemantikai változás egyedi és spontán jellege sokkal kevésbé engedi meg jól megalapozott következtetések levonását arra vonatkozólag, hogy két összehasonlított alak között valamilyen jelentésbeli kapcsolat valóban fennáll (például viszonylag távoli kognáták rekonstruálása esetén). A második feltétel tehát, hogy valamilyen szemantikai összefüggést találjunk a feltételezett kognáták között, gyakran valamilyen intuitív magyarázaton alapul arra vonatkozólag, hogy a későbbi jelentések hogyan fejlődhettek ki egy korábbi alapjelentésből. Ez az eljárás azonban sok bizonytalanságot szül, és így a szemantikai rekonstrukció precizitása messze elmarad a fonológiai rekonstrukcióétól. A hasonló precizitás elérése érdekében kísérelték meg a szemantikai komponenses analízis módszerét alkalmazni a történeti szemantikai rekonstrukcióban. Ennek leegyszerűsített lényege az, hogy a feltételezett kognáták jelentéskomponenseinek elemzése után elvonható egy szemantikai legkisebb közös nevező, és ez, vagyis a fennmaradó komponensek csoportja, adja végezetül a rekonstruált alapjelentést. Sweetser (ibid., 24) azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a jelentés egyrészt nem így működik, másrészt pedig az így kapott jelentések egyáltalán nem tűnnek realisztikusnak, mivel a komponenses eljárás olyan proto-szókincset eredményez, amely tele van elvont jelentésekkel, és ez ellentmond azon ismeretünknek, hogy a jelentésváltozás a konkréttól az absztrakt felé halad.