A különböző nyelvekre vonatkozó – főként angol nyelvű – szakmunkákban a copula a fentinél sokkal tágabb jelentésű fogalom, és általában az általam átfogóan VAN-nal jelölt kategória mellett a lexikális van inflektált alakjait, igei és segédigei elemeket egyaránt magába foglal.6 Azonban – ahogy a magyar, úgy – a nemzetközi szakirodalomban is többféle terminushasználattal találkozunk. A tágan értelmezett copula fogalommal operáló nyelvleírások a copulának alapvetően két jól elkülöníthető funkcióját tartják számon: az egzisztenciálisat és a kopulatívat. Példaként a francia hagyományos leíró nyelvtani tradíció képviselőjét, Benveniste-et idézhetjük, aki különbséget tesz egyrészt a kopula (ami nála az azonosítás markere: „la ‘copule’, marque grammaticale d’identité entre deux termes nominaux”7), másrészt a teljes értékű igei van („un verbe de plein exercice”) között. A kopulatív használatnak és az azonosítási funkciónak az összekapcsolása mellett Benveniste az azonosítási relációt is lebontja: részint formális azonosságról („équation formelle” – Rome est la capitale de l’Italie), részint osztályba való besorolásról („inclusion de classe” – Le chien est un mammifère), részint egy halmaz elemeként való megjelenésről („participation à un ensemble” – Pierre est Français) beszél (Benveniste 1966: 187–188, idézi Moro 1997: 297).