Dér Csilla Ilona

Grammatikalizáció


1.2. A grammatikalizációkutatás rövid története55

55 Ebben a rövid grammatikalizációtörténeti áttekintésben csak a téma szempontjából lényegesnek tekinthető munkákat ismertetem, nem célom minden egyes, a grammatikalizációval bármilyen formában foglalkozó kutató számbavétele és életművének részletes vizsgálata. Egyrészt ennek a munkának a jelentős részét Therese Lindström (2005) disszertációjában már elvégezte, másrészt a grammatikalizációval foglalkozó tanulmányok összmennyisége az utóbbi pár évtizedre jellemző expanzió miatt hatalmassá, egyetlen ember által gyakorlatilag átfoghatatlanná vált (vö. Lindström 2005. 29). Mint látható lesz, a grammatikalizációkutatás főként az angolszász és német területeken kiemelkedő, így nálam is ezekre esik a hangsúly (vö. Lindström 2005. 29–35). Emellett azonban a magyar nyelvű grammatikalizációkutatás reprezentatív képét is igyekszem megrajzolni, mivel – tudtommal – még nem született összefoglaló áttekintés ezt illetően.

Grammatikalizáció

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 435 7

A grammatikai elemek kialakulásának legáltalánosabb módjaként ismert grammatikalizáció sokarcú nyelvi változás. Ennek részletes bemutatására tesz kísérletet a kötet, amelynek során a grammatikalizáció különböző definícióit, szemantikai-pragmatikai, illetve formai-szerkezeti vonásait is szemügyre veszi. Külön foglalkozik a grammatikalizációelmélet vitás kérdéseivel, amelynek meghatározó részét képezi a grammatikalizáció más nyelvváltozásoktól való elhatárolása, így a lexikalizációval, az újraelemzéssel, az analógiával, az exaptációval és a pragmatikalizációval való összefüggései. A számos magyar példával is illusztrált fejezeteket a magyar nyelv főbb grammatikalizációs folyamatait összefoglaló táblázatos rész zárja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/der-grammatikalizacio//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave