Domokos László

Ellenőrzés - a fenntartható jó kormányzás eszköze


Szervezeti szuboptimalizáció

A szervezeti átalakítás előtt a működést vertikálisan soklépcsős struktúra jellemezte, illetve maga az ellenőrzési tevékenység is két elkülönült ellenőrzési igazgatóság, az ÁKSZEI1 és ÖTEI2 keretei között folyt. Számos funkcióra mindkét szervezeti ág kiépített kapacitásokat, amelyek saját elkülönült humánpolitikával, erőforrás-gazdálkodással és képzési területtel és módszertannal rendelkeztek, míg a szervezeti szintű központi funkciók alapvetően inkább csak az adminisztratív tevékenységekre korlátozódtak. Így az egyes igazgatóságok tekintetében az önállóan kialakított és működtetett szervezeti funkciók esetében nem volt, nem is lehetett egységesen értelmezett stratégiai cél- és elvrendszer.

Ellenőrzés - a fenntartható jó kormányzás eszköze

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 474 6

„Okleveles közgazdászként végeztem 1988-ban a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, 1991-ben szakközgazdászként a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Továbbképző Intézetében. 1988-1990 között osztályvezető voltam, majd az azt követő négy évben Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestereként dolgoztam. 1995-1998 között gazdasági tanácsadóként tevékenykedtem, majd a Békés Megyei Önkormányzat elnökének tisztségét láttam el 1998-2002, valamint 2006-2010 között. 1998 és 2010 között országgyűlési képviselőként töltöttem be hivatásom.

Kutatási területem a jó kormányzás fenntartása, különös tekintettel a jó kormányzás eszközeire, amiben a számvevőszékek mint garantőr szervezetek jelennek meg. 2017-ben szereztem doktori fokozatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ugyanebben az évben a Nankingi Ellenőrzési Egyetem és a Miskolci Egyetem díszdoktorává avattak. Tudományos tevékenységemet számos folyóiratcikk jegyzi, 2019 óta a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi tanárává neveztek ki. 2010 óta az Állami Számvevőszék elnökeként látom el hivatásom, emellett 2011-től a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesületének elnöke és a Költségvetési Tanács tagja vagyok.

A könyv a jó kormányzás megteremtésének alapvető értékei, alapelvei között bemutatja a változások menedzselésének kereteit. Könyvemet azoknak ajánlom, akik mélyebb ismereteket szeretnének gyűjteni a jól irányított állam működéséről, garantőr-szervezetéről és az ellenőrzésről mint a fenntartható jó kormányzás eszközéről.”

Hivatkozás: https://mersz.hu/domokos-ellenorzes-a-fenntarthato-jo-kormanyzas-eszkoze//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave