Miként más klasszikus fotometriás technikákra így a közvetlen AAS-méréstechnikára is igaz, hogy a kimutatási képességet nagymértékben lerontják azok a kisfrekvenciás (hosszú periódusidejű) zajok, amelyek a fényforrás intenzitás-ingadozásaitól, az atomforrás hőmérséklet-ingadozásaitól és egyéb külső forrásoktól (pl. fényszórás) származnak. Minden mérési zaj, amely a detektor érzékelési sávszélességén belülre esik, a jel-zaj viszonyt lerontja, és ezzel mérési bizonytalanságot okoz. A tapasztalat szerint az AAS-méréstechnika zajforrásainak többségére jellemző, hogy a zaj nagysága közelítőleg a frekvencia reciprokával arányosan nő (ún. l/f típusú zaj). Ebből következően a jel-zaj viszony, és így a kimutatási képesség jelentősen, akár nagyságrendekkel is javítható, amennyiben a detektálást egy magasabb frekvencián és keskeny sávszélességben végezzük. Ez oly módon kivitelezhető, hogy a fényforrás fényének hullámhosszát alkalmas módon, egy meghatározott referencia frekvenciának megfelelően periodikusan változtatjuk (moduláljuk) a mérendő atomabszorpciós vonalat magában foglaló keskeny spektrumtartományban, és az atomforráson áthaladt fény intenzitásának időfüggő detektálását egy ún. lock-in erősítő (a mérési jelet egy meghatározott frekvencián, adott keskeny sávszélességben mérő berendezés) segítségével végezzük. Ezt a modulációs technikát, amelyet legeredményesebben diódalézerek segítségével lehet elvégezni, nevezzük hullámhossz-modulációs diódalézeres atomabszorpciós spektrometriának (wavelength modulation diode laser atomic absorption spectrometry, WM-DLAAS). E méréstechnika elvben más hangolható lézerfényforrással is kivitelezhető, azonban a diódalézerek különösen alkalmasak erre a célra, mivel hangolásuk páratlanul gyorsan és kényelmesen, egyszerűen a rajtuk átfolyó áram nagyságának szabályozásával megoldható. A WM-DLAAS-technikával kapcsolatos első kísérletek Ku és mtsai [32] valamint Reid és mtsai [33] nevéhez fűződnek.