Az AAS, bár léteznek szilárdmintás alkalmazásai, az elemzések volumenét tekintve elsősorban oldatok elemzésére alkalmazott méréstechnika. Az atomizáló rendszer feladata, hogy az oldat, a folyadékban diszpergált részecskéket tartalmazó (szol, szuszpenzió), illetve a szilárd mintából abszorpcióra képes atomokat állítson elő. Ez történhet kémiai vagy termikus hatásra. Bár sok kémiai reakció ismert, amelyekkel vegyületekből elemeket lehet előállítani, a művelet egyéb energiaközlés nélkül csak a higany esetében tud mérhető atomgőz-koncentrációt produkálni [71]. A többi esetben a vizsgálandó elem vegyületeit nagy hőmérsékletű térben (1000–2000–3000 K) kell atomokra bontani. Erre két módszer honosodott meg, egyik a lángok alkalmazása, a másik az elektrotermikusan fűtött térben történő atomizálás. Az ETA az AAS önálló ágává fejlődött. Közel három nagyságrenddel kisebb kimutatási határral rendelkezik, mint az FAAS ezért nem egyszerűen csak az atomizálás egyik alternatívája, hanem a lángatomizálást jelentősen kibővítő lehetőség a nyomelem-analitikában. Hasonló a helyzet a hideggőzös, hidridfejlesztéses technikával. Ez csak a hideggőzös esetben jelent atomizálási alternatívát. A hidridek, alkilok stb. képzésén alapuló módszerek ugyanis közvetlenül nem szolgáltatnak atomokat. Helyesebb ezért inkább a mintabevitel speciális eseteként tekinteni őket. A mintából hidrid vagy másfajta illékony vegyületformában az abszorpciós térbe juttatott vizsgálandó komponenst a lángba helyezett kvarccsőben vagy elektromos fűtéssel rendelkező csőben kell atomokra bontani. Ezek atomizálásához azonban az elektrotemikus atomizálásnál használtnál jóval alacsonyabb hőmérséklet elegendő (T < 1200 K). Dedina és Rubeska a hidrideket és a hidrogént tartalmazó gázelegyet nem kívülről fűti fel, hanem a gázelegyet felhasználva a küvetta előtt egy mikrolángot hoz létre. Az égéstermék az elbomlott hidridekkel jut be további fűtést már nem igénylő küvettába [72, 73].