Bordás Sándor

Az agresszív kód


A konfliktusról

A konfliktus a latin confligere szóból származik, eredeti jelentése összecsapás, vita, harc. A szakirodalomban a meghatározások többnyire nem egységesek. Csepeli György (1984) így fogalmazott: „társadalmi viszonyok világában akkor beszélünk konfliktusról, amikor a viszonyok alanyai egymással összeegyeztethetetlen tevékenységre éreznek indíttatást”, illetve (1993) „akkor keletkezik, ha egymást kizáró célok vezetik a konfliktus börtönébe zárt feleket, és az egyik csak a másik kárára győzhet”.

Az agresszív kód

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 452 4

A könyv több részből áll, melyek korábbi kutatásaim eredménye kapcsán valósultak meg egyrészt Budapesten és az egykori Jugoszláviában, Szabadkán, az öngyilkosság motivációs hátterét kutatva, másrészt Szlovákiában, a régebben Pozsonyban működő Márai Sándor Alapítvány égisze alatt, az etnikai konfliktusok kialakulásának okait kutatva.Ebben a munkában az agresszió befelé vetülésének társadalmi és egyéni okait vizsgálva megfogalmazódott a szláv (többnyire szerb) és a vajdasági magyar családokra jellemző kommunikációs sajátosság. A Jugoszláv polgárháború kitörése, amely személyesen is érintett, fogalmaztatta meg bennem (bennünk) azt a gondolatot, hogy a polgárháború kitörése mögött mennyiben húzódhatnak meg egy kultúrára jellemző kommunikációs kapcsolatok vagy a verbális kommunikáció mögött rejlő, a kultúrára jellemző gondolkodás, esetleg a kultúrák közötti kommunikációs zavarok.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bordas-az-agressziv-kod//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave