Bordás Sándor

Az agresszív kód


Első szakasz: az önfeltárás folyamata

A csoport közegében az egyén akár akar, akár nem, folyamatosan megjeleníti magát, még akkor is, ha hallgat. A lényeg nem az önmaga szerepeltetésének a ténye, hanem a mikéntje, vagyis hatékony, célirányos stb. volta. Ez az önreprezentáció nem más, mint az egyénnek saját magáról adott információja mások számára. Ez a folyamat kisebb vagy nagyobb mértékben önfeltárás is, mivel az így közvetített információ a másik számára új ismeretet jelent önmagunkról. Ez az információ változatos formájú lehet, mivel vonatkozhat általunk megfigyelt tényekre, múltbeli és jelenbeli érzéseinkre, gondolatainkra önmagunkról és másokról, valamint múlt és jelenbeli vágyainkra, szükségleteinkre. A kulcsmozzanat önmagunk megjelenítése. Hogy ez mennyire teljes és egyáltalán mennyire lehet teljes, az számos tényező függvénye. Minden összefügg a „self” (az „én”) fogalmával, amely nem tetszőleges, és nem feltárható minden további nélkül. Ennél a kérdésnél ajánlatos az ún. Johary-ablakot megemlíteni, amely az egyén teljes létezését egy körrel ábrázolva az egyes kvadránsoknak megfelelően négy különböző self-megnyilvánulási lehetőséget különít el:

Az agresszív kód

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 452 4

A könyv több részből áll, melyek korábbi kutatásaim eredménye kapcsán valósultak meg egyrészt Budapesten és az egykori Jugoszláviában, Szabadkán, az öngyilkosság motivációs hátterét kutatva, másrészt Szlovákiában, a régebben Pozsonyban működő Márai Sándor Alapítvány égisze alatt, az etnikai konfliktusok kialakulásának okait kutatva.Ebben a munkában az agresszió befelé vetülésének társadalmi és egyéni okait vizsgálva megfogalmazódott a szláv (többnyire szerb) és a vajdasági magyar családokra jellemző kommunikációs sajátosság. A Jugoszláv polgárháború kitörése, amely személyesen is érintett, fogalmaztatta meg bennem (bennünk) azt a gondolatot, hogy a polgárháború kitörése mögött mennyiben húzódhatnak meg egy kultúrára jellemző kommunikációs kapcsolatok vagy a verbális kommunikáció mögött rejlő, a kultúrára jellemző gondolkodás, esetleg a kultúrák közötti kommunikációs zavarok.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bordas-az-agressziv-kod//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave