Bordás Sándor

Az agresszív kód


Bevezető

A könyv több részből áll, melyek korábbi kutatásaim eredménye kapcsán valósultak meg egyrészt Budapesten és az egykori Jugoszláviában, Szabadkán, az öngyilkosság motivációs hátterét kutatva, másrészt Szlovákiában, a régebben Pozsonyban működő Márai Sándor Alapítvány égisze alatt, az etnikai konfliktusok kialakulásának okait kutatva. Az egyetemi doktorátusom címe: „Öngyilkosságot megkísérelt személyek motivációs hátterének interkulturális vizsgálata magyarországi magyar, jugoszláviai magyar és jugoszláviai szláv közösségekben”, ELTE, 1979 (lásd: Bordás Sándor, Lelkünk útvesztői, Kalligram Kiadó, Pozsony, 1994 – átdolgozott változat – Miért fordulunk önmagunk ellen? című fejezet). Ebben a munkában az agresszió befelé vetülésének társadalmi és egyéni okait vizsgálva megfogalmazódott a szláv (többnyire szerb) és a vajdasági magyar családokra jellemző kommunikációs sajátosság (lásd a 2. fejezetet). A Jugoszláv polgárháború kitörése, amely személyesen is érintett, fogalmaztatta meg bennem (bennünk) azt a gondolatot, hogy a polgárháború kitörése mögött mennyiben húzódhatnak meg egy kultúrára jellemző kommunikációs kapcsolatok vagy a verbális kommunikáció mögött rejlő, a kultúrára jellemző gondolkodás, esetleg a kultúrák közötti kommunikációs zavarok.

Az agresszív kód

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 452 4

A könyv több részből áll, melyek korábbi kutatásaim eredménye kapcsán valósultak meg egyrészt Budapesten és az egykori Jugoszláviában, Szabadkán, az öngyilkosság motivációs hátterét kutatva, másrészt Szlovákiában, a régebben Pozsonyban működő Márai Sándor Alapítvány égisze alatt, az etnikai konfliktusok kialakulásának okait kutatva.Ebben a munkában az agresszió befelé vetülésének társadalmi és egyéni okait vizsgálva megfogalmazódott a szláv (többnyire szerb) és a vajdasági magyar családokra jellemző kommunikációs sajátosság. A Jugoszláv polgárháború kitörése, amely személyesen is érintett, fogalmaztatta meg bennem (bennünk) azt a gondolatot, hogy a polgárháború kitörése mögött mennyiben húzódhatnak meg egy kultúrára jellemző kommunikációs kapcsolatok vagy a verbális kommunikáció mögött rejlő, a kultúrára jellemző gondolkodás, esetleg a kultúrák közötti kommunikációs zavarok.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bordas-az-agressziv-kod//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave