Bordás Sándor

Az agresszív kód


Tréning a véleményformálókkal

A fent vázolt elmélet alapján az akkor még Dunaszerdahelyen működő Márai Sándor Alapítvány szervezésében 1996-tól 2001-ig évente 8-10 tréning lefolytatására került sor Szlovákiában. Kezdetben a vegyes lakosságú területeken, később északi szlovákok között, homogén csoportokban, majd roma és nem roma véleményformálók számára is. Az alábbiakban beszámolok egy tréningről, melyet e sorok írója Tornalján, Közép-Szlovákiában vezetett Kállay Jolán pszichológussal 1999 áprilisától június végéig.

Az agresszív kód

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 452 4

A könyv több részből áll, melyek korábbi kutatásaim eredménye kapcsán valósultak meg egyrészt Budapesten és az egykori Jugoszláviában, Szabadkán, az öngyilkosság motivációs hátterét kutatva, másrészt Szlovákiában, a régebben Pozsonyban működő Márai Sándor Alapítvány égisze alatt, az etnikai konfliktusok kialakulásának okait kutatva.Ebben a munkában az agresszió befelé vetülésének társadalmi és egyéni okait vizsgálva megfogalmazódott a szláv (többnyire szerb) és a vajdasági magyar családokra jellemző kommunikációs sajátosság. A Jugoszláv polgárháború kitörése, amely személyesen is érintett, fogalmaztatta meg bennem (bennünk) azt a gondolatot, hogy a polgárháború kitörése mögött mennyiben húzódhatnak meg egy kultúrára jellemző kommunikációs kapcsolatok vagy a verbális kommunikáció mögött rejlő, a kultúrára jellemző gondolkodás, esetleg a kultúrák közötti kommunikációs zavarok.

Hivatkozás: https://mersz.hu/bordas-az-agressziv-kod//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave