A házastársi kapcsolat fordulópontja a szociális csereelmélet nyelvén kifejezve az a pont, ahonnan kezdve az egyik házastárs elkezd „besszre spekulálni”, vagyis a házasság elértéktelenedésére, csődbe juttatására építi a stratégiáját. Igyekszik olyan helyzetet teremteni, hogy a legnagyobb hasznot érje el, ha majd egyszer a házasság tönkremegy. Így egyre inkább érdekeltté válik abban, hogy a házasság valóban tönkremenjen. Ez a stratégia lehet teljesen tudattalan is. A stratégia alapjául szolgáló döntés – hogy ugyanis a házasságba már nem érdemes invesztálni – csöndes bizonyosságként, észrevétlenül épülhet be az ember napi életvitelébe, gondolkodásába, és így előfordulhat, hogy ő maga sem vesz róla tudomást, sőt, egy rákérdezésre sem ismerné fel saját viselkedésének ezt a mozgatórúgóját. A csődbe jutásra spekuláló házastárs egyébként is kényelmesebb helyzetben van, ha nem kell számot vetnie magában a döntéssel és annak következményeivel, nemcsak azért, mert a házasság tönkrejutására számítani „csúnya dolog”, hanem azért is, mert ellentmondásos, egymással harcoló érzelmeket vált ki benne a végleges elválás gondolata. Egyszerre kívánja a válást és fél is tőle. Ezt az ellentmondásos állapotot nagyon nehéz elviselni. Ezért folyamodik ahhoz a cselfogáshoz, hogy az ellentmondás egyik oldaláról, jelen esetben a rejtett kiugrási szándékról nem vesz tudomást, sőt a „biztonság kedvéért” még látványos módon hangsúlyozhatja is a másik oldalt, vagyis tökéletesen meg lehet győződve róla, hogy meg akarja tartani a házasságot. (…)