Feuer Mária (szerk.)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Szöveggyűjtemény


Következmények

Aki visszatekint tönkrement házasságára, annak többnyire csak a keserű pillanatok és a rossz tapasztalatok jutnak eszébe. Ezek olyan mélyen beleivódnak az ember tudatába, hogy teljesen kitörli az egykori közös élet szép élményeit. Hogy könnyebb legyen magának a szülőnek is feldolgozni a válást, érdemes számba venni a szép emlékeket is, és hálásnak lenni értük, bár azóta belátták, hogy nem illenek egymáshoz. A gyereknek is azzal használunk többet, ha megbecsüléssel és nem lebecsüléssel beszélünk másik szülőjéről. Ha sikerül eltalálni a megfelelő magatartást, megakadályozhatjuk, hogy a gyereken, akár késői reakcióként is, megmutatkozzanak a válás káros hatásai. Az elvált szülők gyereke például azt a tapasztalatot szerezte, hogy a nézeteltérések zátonyra juttatják a partnerkapcsolatot. Az ilyen gyereknek tehát megingott a bizalma abban, hogy válság után is rendeződhet a felek viszonya egymással.

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 418 0

A szöveggyűjtemény a családokkal végzett gyógyító-segítő, a problémamegoldás irányába ható tevékenységek és beavatkozások átfogó rendszerezése. Hiánypótló munka, érdeklődésre tarthat számot nem csupán a felsőfokú humánszolgáltatási képzésben részt vevő hallgatók, de a már végzett pszichológus, szociális munkás, gyógypedagógus, szociálpedagógus, pedagógus, mediátor és más, a családokkal közvetlenül kapcsolatba kerülő segítő szakemberek számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/feuer-a-csaladsegites-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave