Feuer Mária (szerk.)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Szöveggyűjtemény


A családi előfeltevések átfogalmazása és az új minták megerősítése

A konstruktív beavatkozás mintegy központozás kérdése: figyelni az áramló információkat mint egybefolyó szöveget, és az írásjelek kitételével érthetővé tenni. A bő anyagból szelektálni kell, azokra a kölcsönhatásokra koncentrálva, melyek a segítő számára fontosak. Feladata részben abban áll, hogy segítsen a tagoknak a saját magukra vonatkozó előfeltevéseik átfogalmazásában. Ahogyan a család előadja a történetét, az szinte mindig egy csőlátásos verzió, és túl negatív is, különösen a krízisről krízisre élő családok esetében. Az átfogalmazás során a pozitívumokra helyezzük a hangsúlyt, keressük az összetartozás és az egymás iránti pozitív érzelmek jeleit, és odafigyelünk arra, hogy azokat a forrásokat is észrevegyük, amivel a család megbirkózik a helyzetével.

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 418 0

A szöveggyűjtemény a családokkal végzett gyógyító-segítő, a problémamegoldás irányába ható tevékenységek és beavatkozások átfogó rendszerezése. Hiánypótló munka, érdeklődésre tarthat számot nem csupán a felsőfokú humánszolgáltatási képzésben részt vevő hallgatók, de a már végzett pszichológus, szociális munkás, gyógypedagógus, szociálpedagógus, pedagógus, mediátor és más, a családokkal közvetlenül kapcsolatba kerülő segítő szakemberek számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/feuer-a-csaladsegites-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave