Feuer Mária (szerk.)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Szöveggyűjtemény


Közvetett erőszak

A családon belüli erőszaknak az a formája, melyben az elkövető „kerülőúton” éri el áldozatát, kitér a nyílt „összecsapás” elől, és másokat „használ fel” célja eléréséhez, olyan módon, hogy ő maga lehetőleg ne váljék azonosíthatóvá. Ilyen közvetett erőszaknak minősül például a „kibeszélés”, a „megbélyegzés”, az „összeugrasztás”, a szociális manipuláció számtalan formája, amelyben az elkövető a háttérben marad, és áldozatának tekintélyét, presztízsét, önérzetét – sőt akár fizikai épségét is – más személyek közreműködésével romboltatja. Amikor a közvetett erőszakot szintén „nőies”-nek minősítem, érzem: azonnali magyarázattal tartozom. A nőt a férfihoz viszonyított fizikai hátrányai kényszerítik arra, hogy szociális manipuláció alkalmazásával vegyen elégtételt: gyengébb testalkatú ugyan, de emocionális intelligenciája sok szempontból felülmúlja a férfiét – jobban rá tud hangolódni mások érzelmi állapotára, és megbízhatóbban képes tekintetbe venni, hogy saját szavai, cselekedetei milyen hatást váltanak ki partnerében –, így a férfi fizikai fölényét a nő „manipulatív fölénye” kompenzálja. (…)

A családsegítés elmélete és gyakorlata

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 418 0

A szöveggyűjtemény a családokkal végzett gyógyító-segítő, a problémamegoldás irányába ható tevékenységek és beavatkozások átfogó rendszerezése. Hiánypótló munka, érdeklődésre tarthat számot nem csupán a felsőfokú humánszolgáltatási képzésben részt vevő hallgatók, de a már végzett pszichológus, szociális munkás, gyógypedagógus, szociálpedagógus, pedagógus, mediátor és más, a családokkal közvetlenül kapcsolatba kerülő segítő szakemberek számára is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/feuer-a-csaladsegites-elmelete-es-gyakorlata//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave