A vizsgálat eredményei szerint a sértetté vált személyek a legnagyobb hiányt a szakmára történő felkészítésben és a tanulás segítésének elmaradásában érzik. E sértettek életében az iskola a társadalmi sikertelenségek első színtere: félbehagyott tanulmányok, iskolából eltanácsolás, kicsapás, osztályismétlésre bukás jellemzi pályájukat. E helyzetnek felnőttkorukban érzik igazán a következményeit, s egyértelműen a zűrös családi viszonyokra vezetik vissza iskolai kudarcaikat. Ez azonban csak részben igaz. Igaz, hogy a társadalmi viszonyok reprodukciós folyamatában meghatározó szerepe van a családnak. A másik mobilitási csatorna viszont az iskola, amely Magyarországon szolgálhatta volna az intergenerációs mobilitást. (…) A hátrányos helyzetűek esetében az iskola sem az erkölcsi értékeket közvetítő, átörökítő szerepének nem volt képes megfelelni, sem az egyéni képességek kibontakozásának terepéül nem szolgált. Végeredményben a családból hozott előnytelen helyzetet nem tudta megváltoztatni, hanem sokkal inkább konzerválta, erősítette azt. E családok képtelenek voltak kihasználni az iskolában megszerezhető, a társadalmilag konvertálható tudás elsajátításának segítségével – bár az is igaz, hogy igen korlátozottan – nyújtott mobilitási lehetőségeket. A tudás mint érték nem épült be a család értékrendszerébe. Ennek nyilvánvalóan az is az oka, hogy a sértettek szülei maguk is alacsony iskolai végzettséggel és tudásszinttel rendelkeztek, ezért nem is volt tőlük elvárható, hogy az iskolarendszerben megszerezhető tudást értéknek tekintsék.