A szupernaturalizmus 1 névvel illetett irányzat képviselői a szubjektivizmussal merőben ellentétes álláspontot képviselnek: az erkölcsi érték soha nem az emberek közösségéből vagy az individualitásokból fakad, hanem Isten akaratából következik. Az „X = jó” állítás azt jelenti, hogy „X = Isten szerint való”. Vagyis az erkölcsi rend, az értékrend Isten akaratából származik - ebből következően a szupernaturalizmus egy biblikus tanítás, amely eszmei hátterét a kereszténységből meríti, tulajdonképpen az istenhit következménye. Érthető módon a vallásos meggyőződés talaján állók körében népszerű megközelítésről van szó, amely - a korábbi kérdésünkhöz visszautalva - ily módon egy objektíve létező, emberek feletti értékrend létezése mellett érvel. Ugyanakkor ez az irányzat is számos nehézségbe ütközik: legelőször is, honnan tudhatjuk meg Isten akaratát, vagyis hogyan értesülünk eme értékrendről? A szupernaturalisták javaslata szerint a Bibliából, az istentiszteletekből és az imádságokból. Ekkor viszont az ateisták ki vannak zárva a morális ítéletalkotás folyamatából - ami nem tűnik fenntartható álláspontnak. További problémaként egy másik híres ókori görög filozófust, Szókratészt szokás megidézni, aki azt kérdezi tőlünk: Egy jó dolog azért jó, mert Isten akarata szerint való, vagy pedig azért való Isten akarata szerint, mert a dolog eleve jó?2 A legtöbben a mondat második felével értenének egyet, tehát például a hála azért Isten akaratától való, mert az már eleve jó. Ebben az esetben azonban Isten eszméjétől függetlenül (mintegy már azt megelőzve) rendelkeznünk kellene a jó és a rossz megkülönböztetésének lehetőségével, így viszont pontosan a szupernaturalizmus fő ideáját kellene feladnunk, tudniillik azt, hogy jó és rossz Istentől függő értékek. Ekkor tehát a szupernaturalistáknak azt kellene állítaniuk, hogy a hála azért jó, mert Isten akarata szerint való... vagy kicsit korábban: az inkvizíciós kínzások azért jók, mert Isten akarata szerint valók stb.