A helyi önkormányzatok történetileg a lakosság közös szükségleteinek fedezésére, az együttélésből eredő belső igazgatási feladatok ellátására, a helyi védelem biztosítására jöttek létre. Ennek a helyi kormányzásnak a középkortól kezdődően Európában két formája alakult ki: a települési (községi, városi) és a területi (regionális) egység. Hazánkban kezdetben a közigazgatás központi és helyi igazgatása között elhelyezkedő területi középszintű egységeit a Szent István által létrehozott és megszervezett vármegyék jelentették, míg Európa más részein erre a célra a régiók alakultak ki. Magyarországon a második világháborút követően szovjet mintára tanácsrendszer jött létre, amelyek azonban sem jogi, sem pedig gazdasági értelemben nem voltak önállóak. Az Alkotmány 1990-ben történt módosítása, valamint az ezzel egyidejűleg elfogadott régi önkormányzati törvény intézményesítette újra a helyi önkormányzatokat a négy évtizedes tanácsrendszer megszüntetésével. Jelenleg hazánkban több mint 3000 település rendelkezik önálló önkormányzati testülettel. A helyi önkormányzás lehetővé teszi, hogy a választópolgárok helyi közössége közvetlenül, illetve a választott helyi önkormányzati testület útján, önállóan és demokratikusan intézze helyi érdekű közügyeit. A hatályos önkormányzati törvény (továbbiakban: Ötv.1) jellegük szerint két helyi önkormányzati típust különít el: