Jurányi Róbertné, Gubicza Sándorné

Munka- és tűzvédelem


Tűztávolság

Az építmények, szabad terek között olyan tűztávolságot kell tartani, hogy a keletkezett tűz vagy robbanás a szomszédos építményeket, szabadtereket ne veszélyeztesse, a veszélybe került személyek eltávozása, illetőleg eltávolítása, valamint a tűzoltóegységek zavartalan felvonulási és működési lehetősége biztosítva legyen. A tűztávolsághoz kapcsolódó térrészt hulladékoktól, száraz aljnövényzettől mentesen kell tartani. Az építmények és a szabadterek egymás közötti viszonylatában, ha a jogszabályok vagy a nemzeti szabványok eltérő tűztávolságra vonatkozó követelményeket határoznak meg, a nagyobb tűztávolságot kell figyelembe venni. Az éghető gázok tárolóinak tűztávolságát a vonatkozó jogszabályokban, nemzeti szabványokban meghatározottak szerint, az ezekben nem szabályozott esetekben pedig veszélyességi övezetük kiterjedése mértékének kétszeres értékét kell tűztávolságként megállapítani.

Munka- és tűzvédelem

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 512 5

Jegyzetünk általános munka- és tűzvédelemmel foglalkozik, melyet karunk valamennyi szakirányú képzésének hallgatói fogják használni. Célja az alapvető munka- és tűzvédelmi ismeretek elsajátítása. Segítségnyújtás abban, hogy később – esetleges – beosztottjaik oktatását, balesetmentes tevékenységét irányítani és ellenőrizni tudják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/juranyi-gubicza-munka-es-tuzvedelem//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave