Feuer Mária, Nagy Krisztina

Humán szakosok gyakorlati kézikönyve


Speciális problémák

Azok a hallgatókkal kapcsolatos speciális problémák, amelyek néhányuk egész egyetemi pályafutását végigkísérik, kikerülhetetlenül begyűrűznek a terepmunkába és a gyakorlati félévet kísérő szemináriumi együttlétekbe. Nemegyszer nagy gondot jelent az érdektelen, lusta, a munkáját csak ímmel-ámmal végző, a félév „letudására hajtó” gyakornok, nemkülönben a tehetségtelen, a szakmára lényegében alkalmatlannak bizonyuló hallgató. Komoly fejtörést okoz mind a tereptanárnak, mind a szemináriumvezetőnek, hogy mennyi figyelmet és energiát fordítson azokra, akik tulajdonképpen kerékkötői a közös munkának. Kimaradozni a szemináriumról nem lehet, mert szigorú szabályokhoz kötött a lehetséges hiányzások száma. Kénytelen-kelletlen megjelennek tehát az órákon, de minden eszközt bevetnek annak érdekében, hogy „rejtve maradjanak” a csoportban.

Humán szakosok gyakorlati kézikönyve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 437 1

A könyv a felsőoktatási humán képzésekben részt vevő, terepgyakorlatukat töltő, végzés előtt álló hallgatóknak szól, s ezen belül kiemelten a szociális munka szakos gyakornokoknak. Az egyetemi évek során abszolvált elméleti stúdiumok, szemináriumok és tantermi gyakorlatok után a hallgató belép leendő munkájának terepére, ahol elméleti tudását a mindennapi kliensellátás gyakorlatába kell transzformálnia. Ez a folyamat képzésének és képzettségének minőségi változását, tudásanyagának az eddigieknél lényegesen magasabb szintű alkalmazását követeli meg. A kötet széles körben tér ki a tereppel mint munkahellyel kapcsolatos feladatok, helyzetek, emberi kontaktusok és problémák elemzésére, majd a kliensekkel folytatott közvetlen tevékenységi formákat veszi górcső alá, részletekbe menő szempontrendszerek megadásával. Ezt követően áttekinti a szociálpolitikai ellátórendszer hazai elemeit. A zárófejezet az első interjú elkészítését és a gyakornok önsegítő mentálhigiénés munkáját tárgyalja. A könyvet nemcsak hallgatóknak, de az őket irányító szakembereknek, sőt a fiatal, pályakezdő kollégáknak is ajánljuk. S természetesen nem csupán a gyakorlati kliensellátásban hivatásukat teljesítő szociális munkások, szociálpedagógusok, hanem pszichológusok, pszichiáterek, gyógypedagógusok, óvónők, tanárok, szociális asszisztensek is haszonnal forgathatják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/feuer-nagy-human-szakosok-gyakorlati-kezikonyve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave